Az elmúlt időszakban kezdett eluralkodni rajtam az érzés, hogy valami titokzatos átok ül rajtam. Ugyanis, egyre több hozzám közelálló személy jelentette be, vége a kapcsolatának. Olyan párok mentek szét egyik pillanatról a másikra – legalábbis külsösként ez az érzéki csalódás ért –, akik a tipikus „míg a halál el nem választ” kategóriába sorolhatók. Az első sokkból felocsúdva, mikor egy héten belül már a harmadik barátom várt ezzel a hírrel, elkezdett motoszkálni a fejemben a gondolat, hogy ideje lenne kissé a dolgok mögé pillantani.
A lassú gyilkos
Amikor a szakítások elemzésébe belemélyedtem, és választ kaptam a miértekre, szinte letaglózott, hogy az esetek többségében az elhidegülést nevezték meg döntő indoknak. Ez a kegyetlen, sokszor az utolsó pillanatig szinte észrevehetetlen kapcsolathóhér több áldozatot szed manapság, mint az eddig élen járó megcsalás. De mi lehet az oka? Miért esik áldozatul ennyi ember ennek a szörnyűségnek, holott mindjüknél mások a körülmények? A meglazult erkölcsök, a túlzott függetlenség, esetleg a TMI felel az elhidegülésért?
Megcsalt a férjem, de egy mondata jobban fájt a hűtlenségnél
Ahogyan a barátaimmal egyre mélyebben beleástuk magunkat a kihűlt kapcsolatok elemzésébe, kiderült számomra, hogy egyetlen, egyetemlegesen megnevezhető ok merült fel, az időhiány. Sokuk panaszkodott a munkájára. Volt, aki az eltérő időbeosztást okolta, míg más a stresszes légkört, melyet nem tudott maga mögött hagyni, és megint más a kötetlen munkaidőt. Értetlenül vakartam a fejem, és valószínű grimaszokat is vághattam, mert volt, aki megkérdezte, mivel nem értek egyet – aki ismer, az már jól tudja, ha hunyorítok, elhúzom a szám, vagy vonogatom a szemöldököm, akkor van hozzáfűzni valóm a dolgokhoz –, és valóban felmerült bennem pár kérdés.
