A modern fogászat atyja, Pierre Fauchard
Míg a 17. században még bárkiből lehetett fogbetegségeket gyógyító, addig a 18. században már az ezzel foglalkozók egy olyan rendszerbe kerültek, amelyet az orvostudomány, az állam és a helyi hatóságok kontrolláltak. Megkezdődött a szakemberek oktatása, a tevékenység végzését a tudásanyag elsajátítását igazoló okmányokhoz kötötték, működési engedélyeket adtak ki.
Ebben az időben kezdte meg fogászati működését Pierre Fauchard – a modern kori fogászat atyja – aki 1728-ban jelentette meg a fogászatról íródott művét, a “Le chirurgien dentiste ou traité des dents”-t. A kétkötetes mű korszakalkotónak számított, hiszen összefoglalta mindazt az ismeretanyagot, amelyet a fogakról, azok anatómiájáról, betegségeiről és kezelésükről lehetett tudni. A fogászat minden területét alaposan bemutatva a fogászatot orvosi szemléletű tudománnyá alakította át.






