Még a szuperhősök is rettegnek valamitől, így nem csoda, hogy a való világban sem vagyunk immunisak a félelemre. És most nem a hátborzongató horrorfilmekről van szó, amiknek köszönhetően kisgyermekkorodban egész éjjel a plafont bámultad éberen. Sokkal inkább azokról az aprócska fóbiákról, amelyek noha nem keserítik meg teljesen a mindennapi életedet, de mégsem okoznak túlzottan vidám perceket. Most összegyűjtöttünk ötöt a leggyakoribb fóbiák közül, és eláruljuk azokat a különös információkat, amiket mindenképpen érdemes tudnod róluk.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/5 Hátborzongató nyolclábúak
A pókok megközelítőleg 300 millió éve jelentek meg először a Földön, és azóta is folyamatos fejlődésben vannak. Arról nem is beszélve, hogy körülbelül ennyi ideje tartják rettegésben az emberiség jelentős részét: felmérések szerint a férfiak 18%-át érinti az arachnofóbia, míg a nőknél ez 50%-os arányt mutatott.
Kutatások azt is megmutatták, hogy a pókiszonyban szenvedő betegek nem tudják pontosan meghatározni, mekkora rovarral van dolguk: minél jobban félnek a pókoktól, annál nagyobbnak látják őket.
És hogy mi válthatta ki ezt a félelmet? Egy teória szerint még az emberiség kezdetén a pókok komoly veszélyt jelentettek, aminek következtében egyfajta védelmi reakció alakult ki bennünk – és ez azóta is mindenkiben ott bujkál.
Szerencsére ez a fóbia gyógyítható: orvosok szerint csak tisztázni kell néhány téveszmét, és részt venni egy 6 hónapos kúrán, ahol közeli kapcsolatba kerülhetsz a pókokkal (igen, ebbe az érintés is bele tartozik).
2/5 Rettegés a csúszómászóktól
Magyarországon leginkább csak az állatkertben találkozhatsz kígyóval, mégis az emberek jelentős része retteg ettől az állattól: olyannyira, hogy világszerte a felnőttek 1/3-át érinti az úgynevezett ofidiofóbia.
A többség persze ettől függetlenül teljesen átlagos életet tud élni, hiszen a csúszómászók szerencsére nem túl gyakori látogatók, azonban akadnak olyanok is, akiken már egy kígyó képétől is komoly rettegés lesz úrrá. Olyannyira, hogy a megnehezített légzés és reszketés mellé pánikrohamok is társulhatnak.
Kutatók szerint ennek az irracionális félelemnek több oka is lehet. Leggyakrabban a téves információk tehetnek arról, hogy a kígyóknak ennyire rossz hírnevük van, de (akárcsak a pókok esetében) az evolúció során is kialakulhatott bennünk egyfajta óvatosság velük szemben. Sőt, még a génjeidben is benne lehet: ha a szüleid elképesztően rettegtek ettől az állattól, ez pedig rád is igaz, nagy valószínűséggel a gyermeked is örökölni fogja majd.
Már gyerekkorodban sem mertél felmászni a magasabb fákra? A tizedik emeleti ablakon sosem néznél ki, és a hegyi kirándulások tiltólistán szerepelnek nálad?
Akkor nagy a valószínűsége, hogy te is acrofóbiában szenvedsz, vagyis egyszerűbben kifejezve tériszonyod van. Ez a félelem kétszer annyi nőt érint, mint férfit, és olyannyira elterjedt, hogy a harmadik leggyakoribb fóbia címét nyerte el magának.
Sokan gondolják úgy, hogy például egy gyerekkori esés okozhatja a tériszonyt, de kutatók szerint ez valójában sokkal összetettebb, és részben a genetikában rejtőzik a válasz.
Egy felmérés során kiderült, hogy a kisbabák óvatosabban másznak végig egy üvegpadlón, ami több méter magasnak látszik, mint egy sima parkettán – tehát a félelem már születésünkkor megvan bennünk.
Noha maga a rettegés irracionális, mégis kifejezetten veszélyes lehet: egy acrofóbiában szenvedő ember könnyen kaphat pánikrohamot, ami komoly sérülésekhez vezethet egy nem túl biztonságos környezetben, így fokozottan kell figyelni az ilyen helyzetekben.