Vasárnap: hajnali kirándulás
Szabadság újragondolva. Azaz, azt csinálunk és akkor, amikor és ahogy akarunk – ezt adta a Vitara. Úgyhogy a késői fekvést megfejeltük egy kora hajnali keléssel, hogy felautózhassunk Dobogókőre. Gyerekek kivágva az ágyból, alszanak majd az autóban. Már, ha tudnak, mert a lendület és a Dobogókőre vezető szerpentin nem az az elbóbiskolós, nyuggeres-kalapos út.
Ahol látunk letérő utat az erdő felé, ott letérünk. Ahol felkavarhatjuk az avart, ott felkavarjuk. Élvezzük az előzést, a nyomatékot, a fürgeséget, a fékek biztonságot nyújtó ölelését. Feszes az autó, feszes a tempó, feszes a fenék, …feszkós az asszony. Inkább ő vezetne. Két oka is van: túl lendületes neki a tempó, és ő is már a kormány mögé ülne. „A jó dolgokra várni kell, a vágyakozás pedig az élet egyik legszebb érzése.” – nyugtatom.
Dobogókő, nagyparkoló, az útnak vége. A parkolóban – kora reggel lévén – akad bőven hely, …de mi csak megfordulunk, megmutatjuk a parkoló őrnek, hogy itt vagyunk, ragyogunk, és már megyünk is tovább, mert lassan 10 óra és még nem reggeliztünk, nem kávéztunk. Olvass még a témában
Pillanatra félreállunk, a nagy kijelzőn rákeresünk kávézókra. Lehetőleg jóval odébb legyen, ez a fő szempont. Pilisszentiván tökéletes helynek bizonyul, szerpentinek vezetnek oda, irány a Jókenyér bázisa.
