LGT mindörökké!

LGT mindörökké!

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / LGT mindörökké!

A hétvégén igazi őrület volt a Budapest Arénában: az LGT 15-16-17-én minden nap fantasztikus koncertet adott, ahol az elmúlt több mint 40 év LGT slágerei sorban felcsendültek. Az egyetlen probléma az volt, hogy egy este nem elég ahhoz, hogy az összes LGT számot meghallgathassuk, de így is felejthetetlen élmény volt. Az együttes előtti tisztelgésül most lássunk néhány információt történetükről, sikereikről.

LGT rövidítés

Az LGT rövidítés annyit tesz, mint Locomotiv Grand Tourismo. A név állítólag onnan származik, hogy a zenészek az előttük álló kalandos utazást próbálták ezzel jelképezni.
Akárhogy is, igazuk lett, mivel több, min 40 év zenélés, megannyi arany- és platinalemezzel igazán kalandos, utazásokkal is teli karriert tudhatnak a magukénak.

A kezdet

Az LGT 1971-ben alakult meg Budapesten, minden tagja már tapasztalt zenész volt. Élükön az Omegából, a későbbi nagy riválisból kivált Presser Gábor állt, aki egyben a billentyűs, az énekes és a zeneszerző is volt.
A doboknál Laux József ült, felesége, Adamis Anna a zenekar szövegírója volt. A basszusgitáros a Metróból eljött Frenreisz Károly volt, a szólógitáros pedig Barta Tamás lett, a Hungáriából.

Kép forrása: muslib.ru

Sikerévek

Az LGT első igazi sikereit pontosan 40 éve, 1973-ban érte el, ekkor adták ki a Bummm! című lemezüket, rajta olyan slágerekkel, mint a Kék asszony, a Ringasd el magad, a Miénk itt a tér, az Ő még csak most 14, vagy a Gyere, gyere ki a hegyoldalba.
1975-ben megjelent lemezükön is sok dal ma is örökzöld sláger: ilyen a Szólj rám, ha hangosan énekelek, a Neked írom a dalt, vagy az Álomarcú lány.

Kép forrása: europopmusic.eu

Nehézségek

A 70-es és 80-as években új zenei stílust képviselő LGT történetében sok nehézség is adódott. Volt olyan lemezük, amelyet az állam nem engedett kiadatni, és az is megesett, hogy a külföldi turnék során egy-egy tag úgy döntött, hogy nem jön haza az együttesével, hanem kinn marad és így próbál új karriert építeni.
Ezek a nehézségek ellenére az LGT mindig tovább tudott lépni és tovább építeni egyedi pályafutását.

Kép forrása: facebook.com/LGT.MARATON

Összefogás, utolsó fellépés

1980-ban az LGT közös turnéra ment a riválisnak számító Omegával és a politikai okokból visszaszorított Beatricével. A koncertek hangulata frenetikus volt, mivel érezni lehetett a zenészek összefogását minden korábbi probléma és feszültség ellenére.
Az LGT utolsó lemezét 1984-ben adta ki, 1987-ben pedig sor került az utolsó fellépésükre is. A zenekar tagjai ezután leginkább szólókarrierjükön dolgoztak.

Nyugati pályaudvar

1992-ben hivatalosan tartottak még egy búcsúkoncertet, ahol a régi LGT újra felállt és előadta számtalan slágereinek legnagyobb részét.
A fellépés olyan népszerűségnek örvendett, hogy már a két főpróbára is rengeteg néző jött el, és a rajongók nyomásának köszönhetően nem egy, hanem még további két fellépés volt ugyanott. A koncertre a zenekar stílusosan egy mozdonyon, egy lokomotívon érkezett.

Óbudai sziget

2002-ben az Óbudai szigeten egész napos LGT fesztivált rendeztek, amely óriási népszerűségnek örvendett. A fesztiválon leginkább a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical zenéi hangzottak el, valamint előadták az LGT slágerekre koreografált balettet is.
 
Ugyanebben az évben a zenekar még kiadott egy stúdióalbumot is, A fiúk a kocsmába mentek címmel.

Kép forrása: sziget.hu

Maratoni koncert 2013

Az eredeti meghirdetés alapján a mostani hétvégére is egy koncert volt betervezve: február 15-ére. Akkora volt azonban az érdeklődés, hogy a szervezők először egy, majd még egy plusz napot is hozzátettek, így 15-16-17-én, egymás után 3 napon keresztül játszott az LGT a közönségnek a Budapesti Sportarénában – mindhárom alkalommal teltház volt.
A Maraton szó nem csak azt takarja, hogy összesen 3 napon keresztül zajlik a koncert. A beharangozóban is azt írták: „Az Aréna falain belül csendülnek fel az LGT legjobb dalai”. Ezekből a dalokból pedig annyi volt, hogy rövid koncertekre egyik napon sem volt érdemes számítani.  És persze ki szeretett volna kihagyni az LGT slágerek közül akár csak egyet is?

Kép forrása: facebook.com/LGT.MARATON

30 év után

Az LGT közel 30 éve nem lépett fel hagyományos koncerthelyszínen, így ilyen szempontból is egyedi volt ez a hétvége. Igaz, hogy voltak a Nyugati pályaudvarnál és a Hajógyári Szigeten is, de ezek nem voltak hagyományos koncerthelyszínek. Most hétvégén azonban igazi, hamisítatlan LGT koncert hangulatban lehetett része mindenkinek, akinek sikerült jegyet szereznie.
 

Az LGT slágerei azóta is minden nap hallhatóak a rádiókban, idézzük őket valaminek a megfogalmazására, és sokunkba lelket öntenek, ha rosszabb a kedvünk, vagy ha elfogyott a lelkesedés. Segít, ha jó a kedvünk, és akkor is, ha nem annyira. Mindenkinek szóló, igazi slágerek ezek, amelyeket korra és nemre való tekintet nélkül szeretnek és énekelnek az emberek. Nem véletlen, hogy annyi év után az LGT újra meg tudta tölteni az Arénát, ráadásul három este egymás után. Szép volt, Loksi!

VIDEO Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!