Hamis kötődés
Amikor egy koncerten bemutattak neki és elkezdtünk beszélgetni, úgy éreztem, mintha megmozdult volna alattunk a Föld. Annyira ugyanazon a hullámhosszon voltunk, hogy még sosem éreztem ilyet – és talán ő sem, mert azt mondta:
„Még sosem találkozott olyan gyönyörű nővel, akinek az intellektusa jobban lenyűgözte, mint a szépsége.”
Onnantól kezdve minden nap beszéltünk. Azt hittem, megtaláltam a lelki társam. Még sosem találkoztam olyan férfival, aki minden téren ilyen stimuláló lett volna.
A „kapcsolatunk” – már ha ezt lehet egyáltalán annak nevezni, mert kimondva sosem volt semmi – egy évig tartott. Igazi forgószél volt, szexuálisan, érzelmileg és mentálisan is. Olvass még a témában
Tudsz nemet mondani? Teszteld, mennyire egészségesek a személyes határaid!
5 gyógynövény, ami elűzi a pechet: kettőt még most is elültethetsz
Egy hónapig nem rendeltem ételt, csak abból főztem, ami otthon volt – ezt tanultam belőle
Ezt hozza 2026. szeptember 18. a numerológia szerint: önállóság és bátorság
Én nem erőltettem, hogy hivatalossá tegyük, mert biztos voltam benne, hogy ő az igazi, és együtt maradunk. Sajnos ezt csak én gondoltam így: ő váratlanul megszakította velem a kapcsolatot, és elvett feleségül egy lányt, aki 15 évvel fiatalabb nála, és akkor végzett az egyetemen.
Bármilyen szép, okos és odaadó voltam, nem engem választott. Én pedig itt maradtam egy férfi emlékével, akinél jobban senki nem fog engem megérteni. Ez a tudat úgy mar belülről, mint valami lassan ölő méreg.
Következő cikkünkAzonnal takarítasz, ha valami nagy krízis ér? Ősi túlélési ösztön áll a hátterébenA telefon leteszed, és a kezed már a felmosóért nyúl. Válás, elbocsátás, rossz diagnózis, veszekedés, bármi is történt, furcsa módon nem az ágyban kötsz ki tehetetlenül, hanem a konyhaszekrény tartalmát pakolod ki, hogy alfabetikus sorrendbe rendezd a fűszereket. Ez nem hisztéria, és nem is furcsa szokás. Az idegrendszerünk…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






