Az első igazi döbbenet
A legtöbben éppen a 30-as, 40-es éveikben jönnek rá, mivel küszködnek, ráeszmélnek, találkoznak a trauma tényével, ám ezzel együtt megérkezik számukra a nyomás is: „már túl késő”. A 20-as években nem érezni annyira sem a nyomást, sem a traumát. Ilyenkor mindenhonnan azt halljuk, hogy „hibázni kell”, mielőtt megtaláljuk az igazit, és muszáj „tapasztalatot gyűjteni” az élet minden területén. A többségben fel sem merül, hogy gyerekkori traumákkal kellene foglalkoznia.
Ráadásul a 20-as évek első felében mindenképpen, de sokan még a 30-as éveik közepéig is nagyon összetett életet folytatnak. Adott esetben több helyen dolgoznak, több kapcsolatuk van, pörgősek a mindennapjaik, így viszont akaratlanul, de elfedik a traumájukat. Nem mindenkit, de vannak, akiket támogatnak a szülők, így a felnőtt-élet működéséhez szükséges rutinok hiánya sem ütközik ki.
Sokan nem jönnek rá, mennyire kiszolgáltatottak, míg arcul nem csapja őket valamilyen váratlan helyzet, pl. a szülők halála, gondozásra szorulása, egy nem várt terhesség, vagy egy semmiből érkező szakítás.
A korai életszakaszokban szinte hiányoznak azok a tényezők, amelyek jelentős felelősséggel járnának, így a pszichológiai próbák gyakran későbbre maradnak. Vannak, akik a 30-as, mások inkább a 40-es éveikben találkoznak velük.
Minél fiatalabbak vagyunk, jellemzően annál kisebbet tudunk kockáztatni, és ahogy haladunk előre az időben, úgy csúcsosodik ki egyre jobban a felelősségünk. Ugyan mindenkinek más és más az életvonala, de úgy fest, inkább a 30-as évek második fele, valamint a 40-es és 50-es évek azok, amelyekben nehézzé tud válni az élet, főleg akkor, ha különféle traumákat is cipelünk magunkkal. Olvass még a témában
Dolgozó anyaként ezt az egy szabályt követem, hogy ne hulljon szét az életem
Ezt hozza 2026. szeptember 28. a numerológia szerint: érzékenység és harmónia
Ezt hozza 2026. október 4. a numerológia szerint: kapcsolódás és gondoskodás
Ezért gondolom, hogy a „légy önmagad” az egyik legrosszabb életvezetési tanács
Következő cikkünkBosszút áll, nem vitázik. Az Ikrek 5 meghökkentő, de igaz tulajdonságaA jegy szülöttei nemcsak barátságos és érdekes emberek, hanem olyan személyiségek, akik örök nyughatatlanok és folyamatosan az új tudást szomjazzák. Nézzük, mi az az öt meglepő tulajdonság, ami az Ikreket ilyen egyedülállóvá teszi. Az Ikrek híresen konfliktuskerülő, egyszerűen képtelen elviselni a drámát. Főleg akkor viselkedik…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






