Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Miért veszélyes vízválasztó a hetedik...

Miért veszélyes vízválasztó a hetedik év?

Miért szerettek ki egymásból?

Az említett felmérés résztvevői úgy vélték, a harmadik év sokkal inkább sorsfordító, mint a hetedik. A kutatás résztvevői Nagy-Britanniában nyilatkoztak, és azt állították, hogy a kezdetben vonzó, vagy érdekes tulajdonságok idővel éppen bosszantóvá és idegesítővé válnak.

Házas férfiak és a „barátság”: négy történet, ami fáj

Zavaró, válóokként tekintettek például a testsúlygyarapodásra, túlzásba vitt spórolásra, rendszeres túlórázásra, higiénia hiányára, a rokonság túl távoli, vagy éppen túlságosan közeli jelenlétére, a romantika hiányára, az alkoholfogyasztásra, idegesítő alvási szokásokra, igénytelen öltözködésre, valamint a bosszantó fürdőszobai szokásokra is.

Bár akadnak a listán fontos momentumok, a felsorolásból jól látszik, hogyan vezetnek az apróságok szakításhoz, és hogy a többség idővel mennyire nem tud túllendülni a hétköznapi dolgokon.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akinek a nyár vége váratlan bőséget tartogat
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.