Mikor nagyobb lettem, akkor én is bekapcsolódhattam az őrületbe, és noha maximálisan hiszek abban, hogy érdemes a gyerekeinknek életkoruknak megfelelő feladatokat adnunk, hogy felkészítsük őket a felnőtt életre, és örülök, hogy megtanultam anyukám mézeskalács-receptjét, a legfontosabb lecke ezekből az évekből számomra mégis az volt: én ezt biztosan nem fogom csinálni.
Nem vitatom, hogy jobban esik tiszta, rendezett lakásban pihenni és ünnepelni, és ha már amúgy is jön néhány szabadnap, én is szeretem kicsit összekapni a lakást, mint ahogy azt tenném bármelyik hétvégén is. Ezzel együtt is viszont azt az aranyszabályt alkalmazom, hogy aki felhúzná az orrát azon, hogy talál egy porcicát a kanapé alatt, az nyilvánvalóan nem szeret minket annyira, hogy megérdemelje, hogy karácsonykor áthívjuk magunkhoz.
Legyen az egy nagynéni, anyós, vagy karót nyelt nagypapa, aki a karácsonyi asztal mellett nem tud nekünk örülni, hanem a hibát keresi, azzal, ha nagyon-nagyon muszáj, majd megyünk egy kört a karácsonyi vásárban, de ennél közelebb nem engedjük az ünnepünkhöz.
Olvass még a témában
Mi volt a fukarságnak az a megnyilvánulása, ami megdöbbentett?
Naiv voltam és elutasítottam a genetikai szűrést a terhességem alatt. Ma már máshogyan döntenék?
Olyan emberekre költök, akikkel maximum köszönőviszonyban vagyok – Mit tegyek, ha nem akarok több pénzt adni a kollégák ajándékaira?
Ezek a biztos jelei annak, hogy a barátnőd irigy rád
Az ünnepünkhöz, ami nem arról fog szólni, hogy gyomorgörccsel ébredek, mert mire kinyitom a szemem, már késében vagyok: a kalács tésztáját már be kellett volna gyúrni, hogy megkeljen, a mézeskalács tetejére elfelejtettem diót venni, és tegnap ugyan makulátlanra takarítottam a fürdőszobát, de mire ma mindenki elkészül, már megint úgy fog kinézni, mintha valaki HASZNÁLTA volna, és elengedhetetlen, hogy a vendégek érkezésekor a lakás úgy nézzen ki, mintha múzeum lenne, és nyoma se legyen annak, hogy itt élnek emberek.