Biztosan te is imádod, ha az otthonod tele van szebbnél szebb virágokkal. Ezek a növények nagyon szuperek tudnak lenni, hiszen még a hideg időkben is gyakran virágba borulnak, zöld leveleikkel és élénk színeikkel pedig vidámságot hoznak a mindennapokba. Nem mindegyik növény való azonban a lakásba, ugyanis némelyik közülük nagyon káros bentre, sőt, van, amelyik egyenesen mérgező is lehet.
Ha bentre választunk virágokat, sajnos nem elég a szépségük alapján döntést hozni. El kell fogadjuk ugyanis a tényt, hogy vannak olyan növények, melyek nem valók olyan lakásokba és házakba, ahol például kisgyerekek élnek vagy ahol házikedvencek vannak. Ha nem figyelünk oda, egy pillanat alatt megvan a baj, hiszen a gyerekek kicsi és kíváncsi mivoltuknál fogva könnyedén leránthatják és elérik a mérgező növényeket, a kisállatok pedig előszeretettel megkóstolhatják őket. A legtöbb ilyen ártalmas virág pedig komoly allergiás reakciót, bőrproblémákat, súlyosabb esetben pedig akár fulladást is okozhat.
A virág választásnál tehát legyünk jól résen, és vegyük figyelembe a velünk egy háztartásban élők szokásait és attitűdjét. Ennek tükrében pedig az alábbi 6 növényt ne válasszuk lakásba, mérgező hatása miatt:
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Skorpió hava a szerelemben: mit hoz a csillagjegyednek?
1/6 Amarillisz
Bár ez a gyönyörű virág a téli időszak közkedvelt benti növénye, ennek ellenére nem feltétlen a legjobb választás. Leggyakoribb árnyalata a piros és a rózsaszín, ám ne tévesszen meg minket szépsége, ugyanis ez a tölcsér alakú, hagymás növény egy az egyben mérgező. Sajnos mind a hagymája, mind a virága, mind pedig a levelei toxikus hatásúak, és nagyon komoly problémát idézhet elő az emberi szervezetbe jutva. Az amarillisz ugyanis gyomorpanaszokat, hányást és hasmenést okozhat, súlyos esetekben pedig izombénulás és légzésleállás is kialakulhat általa.
2/6 Liliom
A liliom nagyon becsapós virág, ugyanis rettenetesen intenzív és nagyon kellemes illata ellenére sajnos mérgező. Zárt helyiségben kábító és bódító hatása van, hosszútávú belélegzése fejfájást generálhat. Különösen veszélyes a macskákra, ugyanis a nyelőcsőbe jutás után veseelégtelenséget, segítségnyújtás híján pedig a szervezet leállását is okozhatja. Ha mégis kapnánk egy gyönyörű fehér liliomot, ügyeljünk rá, hogy ne kerüljön kisgyerek kezei közé, és mindenképpen szellőztessünk naponta többször.
Tudjuk, ez a növény nagyon közkedvelt a háztartásokban, hiszen minimális gondoskodással is képes elélni, és zöld színe derűs hangulatot kölcsönöz a mindennapok szürkeségének. Ennek ellenére nem árt vele vigyázni, ugyanis levele a szervezetbe jutva allergiás reakciókat és gyomorgörcsöt okozhat. Az Afrikából származó növény nedve a nyálkahártyára jutva hányingert és hasmenést okozhat.