Új módszerekkel számoltak
A probléma a közgazdaságtan számára nem új keletű, az emberi élet értékét korábban is határozták már meg. Erre az egyik módszer az, hogy megvizsgálják, mennyit tesz hozzá az adott illető a közösséghez, mennyire vesz részt a gazdaság fenntartásában. Ez a módszer persze több problémát is felvet, hiszen ha kizárólag ezt vesszük figyelembe, egy dolgozó férfi élete jóval többet ér, mint egy gyesen lévő anyukáé, egy óvodás vagy egy nyugdíjas élete pedig szinte értéktelen lenne.
Hogy a módszert csiszolják, a kutatók inkább úgy tették fel a kérdést: mennyit ér az embereknek, hogy elkerüljék a halált? Mennyit fizetnének érte, hogy életben maradjanak? A biztos halál elkerülésére persze nyilván mindenki minden pénzt megadna, a kutatók ezért azt kérdezték: mennyit fizetne valaki azért, hogy az életben maradási esélyeit ezen a napon csökkentse – vagyis egy-egy rizikópontért mennyit lenne hajlandó költeni.
Ezzel a válasszal és egy bonyolult matematikai képlettel aztán már valamivel árnyaltabban válaszolható meg a kérdés, hogy mennyit is ér az élet – és ezt a módszert használták a házi kedvencek életének értékének megítélésekor is. Olvass még a témában
4 red flag nőkben, amit nőként azonnal meglátok
Soha többé nem eszel sima krémlevest, ha kipróbálod ezeket a meglepő fűszerpárosításokat
Introvertált vagy? Erre a 6 dologra van szükséged otthon – lakberendezők és kutatások szerint
Nem gondoltam, hogy a szomszédom miatt kell majd „azt a beszélgetést” előbb lefolytatnom a gyerekemmel
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






