Az orvostudomány fejlődése elképesztő a 21. században, nincs ez másképp a mellnagyobbító műtétek esetében sem, hiszen mára már rutinnak számítanak. De nem volt ez mindig így, sőt, évtizedekkel ezelőtt igazán veszélyes procedúrákon kellett átesnie annak, aki nagyobb kosárméretre vágyott.
Az első mellműtét célja a helyreállítás volt
A Reuters adatai szerint az első mellműtétet a plasztikai sebészet atyja, Vincenz Czerny 1895-ben, Németországban hajtotta végre. A mell-helyreállító beavatkozás páciense egy 41 éves énekesnő volt, akinek egy fájdalmas tumort kellett eltávolítani a bal melléből. Az orvos a beavatkozás során egy alma méretű zsírcsomót operált ki a nő hátából és ezt helyezte át a mellébe, így az első ilyen jellegű műtét során emberi szövetet használtak.
A XX. században veszélyes kísérletek zajlottak világszerte
A huszadik század első felében több másik orvos és sebész megpróbálkozott a mellnagyobbítással. Sajnos ezek a módszerek rendkívül veszélyesek voltak és akár szörnyű komplikációkat is okozhattak. A korai „implantátumok” változatos anyagokból készültek, például szivacsot, gyapjút, polietilént, üveggömböket, elefántcsontot, gumit vagy bivalyporcot ültettek be az orvosok az eljárás során.
Az 1940-es évek közepén megjelentek a különböző injekciók, melyek nem voltak kevésbé kockázatosak, mint a fenti „implantátumok”. Egyes beszámolók szerint például a II. világháború után japán prostituáltak ipari szilikont fecskendeztek a mellükbe, korábban pedig elterjedt a paraffin, illetve a kecsketej használata is erre a célra.
Később, az 1950-es évek környékén dr. Czerny módszerét továbbfejlesztve két olyan beavatkozás is történt, mely során a páciens saját szövetével formálták át a mellét. 1945-ben dr. Morton I. Berson és 1950-ben dr. Jacques Maliniac sebészi eljárással elfordították a pácienseik mellkasát, hogy megnöveljék a kosárméretüket.
Az igazi áttörés a mellnagyobbító műtétekben: a szilikon
Ezt követően 1961-ben jelent meg az első implantátum, mely a mai darabokhoz leginkább hasonlított. Dr. Thomas Cronin és dr. Frank Gerow fejlesztették ki az első szilikon mellimplantátumot, 1962-ben pedig végre is hajtották ennek beültetését. A texasi Timmie Jean Lindsey lett a világon az első nő, aki átesett a beavatkozáson. Ezt követően a hasonló műtétek népszerűsége nagyot ugrott, hiszen mindenki a kor ideáljaira, Dolly Partonra és Cherre szeretett volna hasonlítani. 1964-ben pedig megjelent az első sóoldattal töltött szilikon implantátum, melyet a Laboratoires Arion nevű francia cég fejlesztett ki.
A következő évtizedek
Innentől kezdve egyre több szervezet kezdte vizsgálni, melyik a legbiztonságosabb anyag, amit a mellnagyobbító plasztikai műtéteknél használni lehet. Közben egyre több híresség döntött úgy, hogy kés alá fekszik, például Pamela Anderson és Victoria Beckham is hozzájárult a beavatkozás népszerűbbé válásához.
A 2010-es évektől már rengeteg stílus, forma és anyag közül lehet választani: vannak sóoldatos implantátumok, melyek általában kedvezőbb áron elérhetőek, illetve puhább, természetesebb hatású szilikonos változatok is. Ma már több opció van arra is, hogy kiválaszd a bemetszés helyét – ez persze több tényezőtől is függ. Napjainkban a teljesen természetesnek tűnő végeredményt választják sokan, a 20 éve népszerű, hatalmas implantátumok egyre inkább háttérbe szorulnak. A plasztikai beavatkozások egyre kevésbé számítanak tabunak, ugyanakkor a hasonló műtétek népszerűsítésének komoly hátrányai lehetnek.
A szakemberek szerint a közeljövőben valószínűleg még inkább előtérbe kerülnek a plasztikai műtétek mentális egészségre gyakorolt hatásai. A múló trendeket pedig várhatóan felváltja az egyéni preferencia és alkat, hogy arányos, természetes legyen az eredmény. A legfontosabb pedig továbbra is az marad, hogy mindenki jól érezze magát a bőrében – akár mellnagyobbító műtéttel, akár nélküle.