A rendőrök egyetlen nap alatt több sérülést és halálesetet látnak, mint más egész életében. Ennek velejárója, hogy az ember némileg immunis lesz a traumára, de az alábbi tíz eset mégis mélyen érintette az illetőt.
4/10 A balta
Egy kellemes, teljesen nyugodt női hang telefonált az állomásra, hogy megölte a férjét. Mikor megérkeztünk a lakáshoz, egy csinos, 50 év körüli, ápolt hölgy nyitott ajtót, aki kedvesen beinvitált és teával kínált minket. Először azt hittük, hogy sokkos állapotban van, de mikor kérdeztük, egyből abba a szobába vezetett minket, ahol a férje volt. A férfi kezében még ott volt a sörösüveg, fejében pedig a balta. A nő elmondta, hogy 30 éve házasok, az ura azóta verte, nem adott neki pénzt, nem lehettek barátai és csak vásárolni járhatott el, ő pedig aznap este sokallt be.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!