Te is emlékszel arra a pillanatra, amikor rájöttél: nem vicces, ha valaki minden bulin iszik? Az utóbbi években egyre többen csatlakoznak a Száraz november kihíváshoz – egy hónaphoz, amikor letesszük a poharat, és megnézzük, milyen az élet alkohol nélkül.
A Száraz november ötlete egyszerű: november 1-től 30-ig semmilyen formában nem kerül a poharunkba (és a tányérunkra) alkohol. A cél nem az, hogy bárki örökre lemondjon az italról, hanem hogy kipróbálja, hogyan hat a testére és a lelkére a józanság, illetve, hogy felismerje, gondot okoz-e neki az, hogy nem fogyaszt alkoholt.
Én nem vagyok a tudatos absztinencia híve – legalábbis nem abban az értelemben, hogy hetekig vagy hónapokig direkt „megvonjam” magamtól az alkoholt. Nincs szükségem erre, mert nem érzem, hogy kontrollálnom kellene valamit. Van, hogy eleve nem fogyasztok hónapokon keresztül semmilyen formában és mennyiségben alkoholt, de ennek semmi köze a kihívásokhoz – egyszerűen nem hiányzik. Ez viszont nem volt mindig így. Olvass még a témában
A korszak, amikor még menő volt inni
Kamaszként, majd a húszas éveimben hétvégente a vendéglátásban dolgoztam, ahol az ivás gyakorlatilag a munkakultúra része volt. Ha nem koccintottál a többiekkel, rögtön megkaptad: „Na, mi van, beteg vagy?” Akkoriban az alkohol nemcsak elfogadott volt, hanem elvárt is. A „csak lazulj egy kicsit” mondat volt a korlátlan piálás jelszava, és persze könnyű sodródni – különösen, amíg fiatalok vagyunk és tartozni szeretnénk valakikhez.
De aztán az ember észrevesz egy-két dolgot, amit nem felejt el. Lát valakit, aki már nem tud leállni, aki nem tudja jól érezni magát józanul. Útközben megváltozott a perspektívám. Talán amikor először láttam valakit igazán elveszni az alkoholban, vagy amikor a szomszédban annyira részegre itta magát egy srác, hogy megfulladt a saját hányásában.
