A lelkesedés
Apámnak három nagy tragédiája volt életében: hogy fiatalon meghalt az apja, hogy kirúgták a legjobb munkahelyéről, és hogy anyám elhagyta. Ezeket a sérelmeit hajtogatta vég nélkül, és nekem a századi alkalommal is ugyanolyan mérgesnek és szomorúnak kellett lennem, mert elvárta ezt a reakciót.
Ha nem mutattam elég lelkesen az együttérzést vagy felháborodást, akkor leszúrt, hogy „nem is törődöm vele.”

Negatív
Szerettem hallgatni nagyszüleim és apám fiatalkori sztorijait, mert vagy viccesek voltak, vagy ha nem, akkor is volt bennük valami pozitív végkifejlet, valami tanulság. Anya viszont csak sajnáltatta magát. Egyetlen vidám sztorit nem mesélt soha, én pedig nem tudtam elhinni, hogy vele csak és kizárólag rossz dolgok történtek, elvégre a nagyszüleim tündéri emberek. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. augusztus 26. a numerológia szerint: bőség és belső erő
Melyik hónapban születettek közül kerülnek ki a legjobb és a legrosszab exek?
Közel sem volt hagyományos, de nem kérhettem volna ennél csodálatosabb lánybúcsút
Kevesebb cukrot fogyasztanál? Ezt a hibát ne kövesd el, mert borul a diétád
Ezzel azt érte el, hogy elidegenített magától, nem kerestem a társaságát, és inkább apámmal akartam lenni. Most – időskorában – azt hajtogatja, hogy én mindig jobban szerettem apámat, most ez a vesszőparipája. Hogy ez miért van így, sosem érdekelte.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






