„A hátrányból előnyt kovácsoltunk!” – Interjú a Spájz Szörp tulajdonosával

„A hátrányból előnyt kovácsoltunk!” – Interjú a Spájz Szörp tulajdonosával

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / „A hátrányból előnyt kovácsoltunk!” – Interjú a Spájz Szörp tulajdonosával

Talán ennek is köszönhetően találkoztam szembe nemrégiben a közösségi médiában egy már első ránézésre is hívogató termékcsaláddal, a Spájz szörpökkel.

Hamar utána is jártam, hogy egy fantasztikus családi vállalkozásról van szó. Ezek után nem is volt kérdéses, hogy felkeresem Bálint Áront, a Spájz Szörp kft. tulajdonos-ügyvezetőjét, hiszen egy ilyen egyedi és minőségi termékeket kínáló hazai vállalkozás történetét, és az egész évben rendelkezésre álló, még a borús, őszi napokat is feldobó szörpöket mindenkinek érdemes megismernie.

Mikor alapították meg a vállalkozásukat, és miért éppen a szörpökre esett a választásuk?

A családunkban évtizedes hagyomány, hogy Édesanyám minden évben házi szörpöt és lekvárt készített, amiből mindig kaptak a barátaink is. Sokszor dicsérték, hogy a bodzaszörpünknek nincs párja, ez a legjobb, amit eddig kóstoltak! A számos pozitív visszajelzésen kívül történetünk indulásának döntő pillanat az volt, mikor Kata, a húgom Tihanyban dolgozott egy kikötő bárjában, és az ő főnöke is megkóstolta a bodzaszörpöt, majd rögvest felírta a palatáblára a napi ajánlatba.

A nap végére el is adtak 3-4 palack szörpöt olyan áron, amit addig nem is gondoltunk, hogy fizetnek a fogyasztók egy szörpért. Ezen a ponton érzékeltük először a fogyasztói igények változását, az azóta „kézműves forradalomnak” nevezett jelenséget. Édesanyám korábban egy bankban dolgozott, de már régóta fontolgatta a váltást, amihez a tihanyi történet volt az első lökés. Rövid időn belül kiváltottuk az engedélyeket és elindult a családi vállalkozás.

Mennyire volt nehéz betörni a piacra?

A következő tavasszal, 2013-ban nagy reményekkel és lelkesedéssel elindultunk kóstoltatni a bodzaszörpünket az északi parton. Mindenki nagyon finomnak tartotta, a vendéglátó egységekben mintákat hagytunk, kóstoltattunk, beszélgettünk, mire Keszthelyre értünk már 4 partnerünk volt. Aki vállalkozott már, az tudja, hogy innen elkezdődik egy nagy utazás: a partnerek visszajelzései alapján folyamatosan fejlesztjük a termékeket és a kapcsolódó szolgáltatásokat.

Azt hiszem a Spájz pont egy olyan időpontban indult, amikor a fogyasztók a globális márkáktól elkezdtek a lokális, hazai értékek irányába érdeklődni és a lehetőségük is megvolt, hogy picit többet fizessenek az ilyen termékekért. 

Mitől egyediek a Spájz szörpök más kézműves szörpökhöz képest?

Termékeinkben a régi, nagymamánktól kapott családi receptúrát ötvözzük a mai technológia adta lehetőségekkel, hogy saját termesztésű alapanyagainkból a legjobb minőségű szörpöket készíthessük el minden nap a Spájz Szörp rajongók egyre szélesebb körének. Az előállítás során nem sűrítménnyel dolgozunk, ily módon termékeinkben mindig az alapanyagok természetes és friss íze köszön vissza. A saját termesztésű alapanyagok gondos kiválasztásának köszönhetően, minden szörpünk rendkívül magas gyümölcstartalommal és kiváló eltarthatósággal rendelkezik, így bontatlan állapotban 12 hónapos termelői garanciát vállalunk a termékekre.

Hogyan tükröződik a családi hagyomány a Spájz termékeiben?

Már a névválasztást is családi hagyomány generálta! A Spájz név alapötletét az adta, hogy a szörpök otthon mindig a spájzunk polcain sorakoztak, ahogyan régen a nagymamámnál is. Kézenfekvő volt, hogy Spájz legyen a nevünk, ami otthonos, kedves és a hazai finomságokat sugallja a vásárlóknak. Az ízeink is hazaiak: a legelső szörpünk a bodza volt, ami Édesanyám egyik specialitása. Később jött az ültetvényünkön megtermelt növények sora: a menta, a levendula, a provence, a málna és a fekete ribizli. Az első palackozáskor ez a hat ízünk volt. Ma már 14 ízt kínálunk vásárlóinknak.

A receptúrák hagyományos családi tradícióra épülnek, ugyanakkor modern technológiával, egy korszerű, HACCP-szabvány szerint működő saját kisüzemben dolgozunk. Van egy szintén saját tulajdonban lévő 1,5 hektáros földterületünk, és arra törekszünk, hogy magunk termeljük meg a szörpök alapanyagának jelentős részét. Mi magunk szüreteljük és válogatjuk a gyümölcsöket és fűszernövényeket, hogy biztosan csak a hibátlan termések kerüljenek a palackokba. 

Tehát a család, a családunk értékrendje, a személyes odafigyelés a termékfejlesztéstől a gyártáson át a kiszállításig mindenre kiterjed. Partnereinkkel nagyon jó viszonyt ápolunk, a visszajelzések alapján a termékek minősége, a szolgáltatás magas minősége mellett azért választanak minket, mert van „arca” a vállalkozásnak, ha kérdés vagy probléma van, mindig fel lehet hívni minket, nem szaladunk el a kihívások elől.

Fotó: spajzszorp.hu 

Van személyes kedvence a szörpjeik közül?

Az eladások alapján vevőink a málna, a bodza és az eper Spájz Szörpöket szeretik a legjobban. Édesanyám nagy kedvence egyértelműen a Provence szörp. Őt mindig is vonzották a gyógy- és fűszernövények, egyszer látott egy dokumentumfilmet a Provence-i háziasszonyokról, akik kimentek a saját kertjükbe és onnan készítettek szörpöt, így ő is így tett, teleszedte a kosarát levendulával, mentával, citromfűvel és zsályával, és elkészítette belőle a Provence szörpünket. Az én személyes kedvencem a friss, citrusos Jaffa szörp.

Az online rendelési lehetőségen kívül is találkozhatnak a vásárlók a termékeikkel?

Mára több mint 300 étterem, delikát, strandbüfé rendel tőlünk rendszeresen, de ott vagyunk például a Bortársaság polcain, továbbá egyes nagy forgalmú kiskereskedelmi láncok üzleteiben is kaphatók a termékeink, mint például a Spar, Interspar, Müller, COOP vagy éppen legújabbként a Manna üzletekben, továbbá értékesítő partnerünk az online Kifli.hu is.

Fotó: spajzszorp.hu

Milyen szakmai sikereket értek el eddig?

Az előbb említett Provence Szörp 2019-ben rangos nemzetközi elismerésben részesült: a Great Taste Awards gasztronómiai megmérettetésen díjat kapott.

Legújabb termékünk, a spritz by Spájz, ami egy prémium, szörpből készült, újrahasznosítható alumíniumdobozba csomagolt szörpital, kiérdemelte e HungariCool by SPAR díjat. Korábban senki más nem kínált a magyar piacon fogyasztásra kész szörpöt, a minőség mellett ez az „innováció” segített abban, hogy megnyerjük a SPAR Magyarország Kereskedelemi Kft. által létrehívott termékversenyt, aminek egyik kiemelt célja a hazai termékek és gyártók támogatása. Egy nagy kereskedelmi lánc portfóliójába bekerülni kisvállalkozásként nem egyszerű feladat, hosszú évek kemény munkája áll egy-egy sikeres piacra lépés mögött. Ezt a hosszú és sokszor rögös utat rövidíti le a SPAR a verseny legjobbjai számára. Nagy örömünkre szolgál, hogy az áprilisi INTERSPAR-okban történő debütálás sikerét jelzi, hogy ma már termékeink megtalálhatóak a SPAR üzletek polcain is.

Hogyan érintette Önöket a pandémia?

A pandémia előtt gyakorlatilag 100%-ban a vendéglátásban értékesítettük a termékeinket, így a teljes árbevételünk elapadt az korlátozások bevezetésével. A kezdeti sokk után megkíséreltünk lehetőségként tekinteni a változásra, „előremeneküléssel” reagáltunk a helyzetre.

Elkezdtük a pandémia-álló kiskereskedelem számára a „spritz by Spájz”aludobozos szörpitalokat és még 2020 áprilisában megnyitottuk a webshopunkat, ahonnan közvetlenül is el tudjuk látni a vásárlóinkat gyorsan és biztonságosan. A hátrányból előnyt kovácsoltuk, így ma már több száz egyéni vásárlóval is közvetlen kapcsolatban vagyunk.

Aztán az újranyitásnál kaptuk a legnagyobb elismerést: 2021 tavaszán a korlátozások miatt kimaradt a személyes jelenlétet igénylő értékesítési munka, így nem tudtuk, hogy mire számítsunk a nyitásnál, a korábbi vendéglátó partnereink ajánlása nyomán sorban kerestek minket az új partnerek az ország minden sarkából.

Mik a jövőbeli terveik?

Bár büszkék vagyunk a Spájz Szörp eddigi eredményekeire is, de a következő évek elé fokozott várakozással tekintünk:

  • Szeretnénk alapanyagainkat 100%-ban saját forrásból vagy termelőktől beszerezni, így megélhetést, perspektívát nyújtani azoknak a vidéki közösségeknek, akik nélkül nem léteznének olyan termékek, mint a Spájz Szörp.
  • Megkezdjük új, modern, rugalmas kapacitásokkal rendelkező szörpüzemünk kivitelezését.
  • Átlépjük az országhatárt, hogy külföldön is megismerhessék a Spájz termékek minőségét.

VIDEO A legnyugodtabb kutyafajták

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást