Falka mindenekelőtt
Mivel a leonbergik rajongásig imádják a falkájukat, mindent megtesznek azért, hogy biztonságban tudhassa őket.
Éppen ezért kitűnő házőrzők, bár hatalmas termeténél fogva általában meg sem kísérlik a kerítésen való túljutást. Morgásánál már csak mély, öblös ugatása a félelmetesebb, így az ember kétszer is meggondolja, hogy kikezd-e vele.

Gazdi, hol vagy?
Való igaz, a leonbergik tartása mindenképp kertet igényel, azonban ez még nem jelenti azt, hogy kizárólagosan ott is van a helye. Vagy amennyiben féltjük a gondosan berendezett otthonunkat, akkor szánjunk rá napi több órát arra, hogy kimegyünk hozzá és foglalkozunk vele, mert ha nagyon elszeparáljuk magunktól, akkor befelé fordulóvá válhat.
Tehát ha tudunk, játszunk vele, vigyünk el kirándulni, vagy egyszerűen fésülgessük hosszú és dús bundáját.
Tehát ha tudunk, játszunk vele, vigyünk el kirándulni, vagy egyszerűen fésülgessük hosszú és dús bundáját.
A cikk folytatódik, lapozz!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.