Mi motiválja az őszülő nőket?
Először is az egészségük, ugyanis nem akarják magukat néhány hetente mesterséges, kémiai anyagoknak kitenni. Még a leginkább természetes hajfestékekben is sok az allergén hatóanyag, nem beszélve azokról, amik alig pár száz forintba kerülnek.
Gyakori ok az is, hogy egy idő után a nőknek elegük lesz abból, hogy mások elvárásainak feleljenek meg. Tökéletesen elégedettek magukkal, az életükkel – mégpedig külső segítség nélkül. Vannak olyanok is, akiknek kifejezetten jól állnak a világosabb tincsek. Nem véletlen, hogy trendi árnyalatoknak számítanak az ezüstös, szürkés és az egyéb, pasztelles árnyalatok a hajfestések világában.
A legtöbb mozgalom egyébként nem egyetlen alternatívaként tekint a hajfestékek száműzésére. Azt szeretnék elérni, hogy ne legyen kirívó, vagy éppen elfogadhatatlan, ha egy nő úgy dönt, hogy nem költ minden hónapban sok ezer forintot arra, hogy a természetestől eltérő hajszínnel tündökölhessen – és ami még fontosabb, ne érezze ettől rosszul magát. Olvass még a témában
Tél utáni hajregenerálás: gyors tippek a fényesebb hajért, amiket már ma kipróbálhatsz
Kinevetheted a high fashion-t, de azzal csak azt bizonyítod, hogy nem értesz a divathoz
Arcformád szerint ilyen alakban vidd fel magadnak a pirosítót
Parfümviselési kisokos: 5 hiba, amit ne kövess el és 5 ötlet, amit fogadj meg
Nem kell, hogy nagyon feltűnő legyen a változás!
A pandémia ideje tökéletes arra, hogy megnézd, mennyire őszülsz, tényleg annyira jelentős-e a különbség a természetes hajszínedhez képest, amennyire korábban gondoltad. Ugyan egy hosszú haj lenövesztése sok-sok év is lehet, most alkalom nyílt arra, hogy ellenőrizhesd, mennyire állnak jól neked az őszülő tincseid.
Sokan döntenek úgy, hogy egy az egyben lenövesztik a festésüket, de nem ez az egyetlen módszer, a fodrászod véleményét mindenképpen érdemes kikérned. Mi például azt csináljuk, hogy a töveket nem festjük, csak a hajam többi részét.
Így a festék nem érintkezik a bőrömmel, de mégsem kell a kikopott színnel, a vöröses árnyalatokkal megküzdenem az egyébként hosszú hajamon. Persze, ehhez a rutinhoz szükség van arra, hogy alapvetően hasonló legyen a természetes és a festett hajszíned – egyébként valószínűleg jobban jársz valamilyen melírtechnikával.
Hétfő reggel elküldjük a hét legolvasottabb Stílus-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






