Elutasítás
Nagyon mély sérülés. Aki elutasításban szenved, az lényében és létezésében érzi sértve magát. Az élet nagyon korai szakaszában megjelenik. Az öt sérülés közül ez mutatkozik meg először.
Például nem kívánt baba volt, vagy nem olyan nemű, amilyenre a szülei vágytak. Amíg nem képes az elutasítás ellenére boldognak lenni, addig szükségképpen csak elutasítást fog tapasztalni.
Csak olyan gyerek vonzódik elutasító szülőhöz, akinek arra van szüksége, hogy ezt megtapasztalja. Attól kezdve, hogy elutasítást érez, felveszi a menekülő maszkját. Ez általában már a születés előtt megtörténik. Egész életében arra törekszik, hogy ne foglaljon sok helyet. Olvass még a témában
Válassz egy horrorfilmet, megmutatjuk, mi a legrémisztőbb tulajdonságod!
Ezt hozza 2026. november 6. a numerológia szerint: búcsú és lezárás
„Többet kerestem, a végén mégis én maradtam nincstelen” – neked mit tanított a válás a pénzről?
A gyereknevelésben néha az a legnehezebb, hogy felülírjuk, amit mi tanultunk
Befelé fordul önmagába testileg és lelkileg. Egyedül akar lenni. Minél mélyebb az elutasításból eredő sérülés, annál erősebben vonzódik olyan körülményekhez, amelyek között elutasítják vagy ő utasít el valakit.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






