Felhúzás
A felhúzás is sok, meglehetősen nagy izmot mozgat meg, továbbá lehetőséget biztosít arra, hogy nőként is aránylag nagy súlyokkal dolgozz – ez az egyik alapfeltétele az izomnövekedésnek! Szintén előny, hogy a felhúzás során is erősödnek a törzsizmok, ami létfontosságú szinte az összes gyakorlatot illetően: minél erősebbek a törzsizmaid, annál hatékonyabb tudsz lenni a teremben.
A felhúzáshoz szükséged lesz szabadsúlyra (legjobb a rúdra tett tárcsa), és egy edzőre, aki megmutatja a helyes kivitelezést az első néhány alkalommal – ez nagyon fontos, ha szeretnéd elkerülni a sérüléseket. Amire mindig figyelned kell, hogy a lábfejed közepe legyen a rúd alatt, a hónaljad pedig ugyanebben a vonalban a rúd felett. A hátad legyen egyenes, a karjaid legyenek a törzsed mellett, a tekinteted pedig nézzen előre.
A felhúzás során a térdeidet enyhén hajlítva, a hátadat pedig továbbra is egyenesen tartva kell megemelned a rudat.
Ehhez a csípőd először kicsit hátra és lefelé fog mozogni, majd ahogy felállsz, szépen kiegyenesedsz, és kicsit előre tolod, miközben a fenekedet megfeszíted. A súlyt pár pillanatig megtartod, majd ugyanezt a mozdulatsort kell végigcsinálnod, csupán visszafelé, míg a súlyt le nem tudod tenni a földre. És hogy mely területekre jó a felhúzás? Valószínűleg kijelenthetjük, hogy ő a gyakorlatok királya, ugyanis nem igazán van olyan rész a testünkön, ami pihenne a gyakorlat végzése közben. Olvass még a témában
Túlmegy a határon vagy szükséges szabályozás? A diákok megjelenését akarja szabályozni az iskolánk
„Örülök, hogy megkért, de utálom a gyűrűmet” – Titkok, amiket évek alatt sem osztottunk meg a párunkkal
Ilyen ember voltál előző életedben a születési számod szerint
Te is mindig egyedül eszel ebédszünetben? Egy kutatás szerint ennek meglepő oka lehet
Képek forrása: inspired_by_the_light/Depositphotos.com, MilanMarkovic/Depositphotos.com, bulatovicmilos/Depositphotos.com
Következő cikkünkÉrzelemkezelő gyakorlatok gyerekeknek – 4 hasznos könyvet ajánlunkA kisgyerekek lelkében ott kavarog egy csomó érzelem, és ezeket nem mindig tudják megfogalmazni. Sokféle gondolat kering a fejecskéjükben, amiket nehéz még megérteniük. A düh, a harag, a félelem, a szomorúság kezelésében a kicsik ezért a szüleikre számítanak – összegyűjtöttünk pár nagyon bájos könyvet, amiben könnyen…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






