Lehet-e haragudni a halálos ágy mellett? Avagy hogyan gyászoljuk azt, aki még él, de már nincs jelen

Címlap / Életmód / Lélek / Lehet-e haragudni a halálos ágy...

Lehet-e haragudni a halálos ágy mellett? Avagy hogyan gyászoljuk azt, aki még él, de már nincs jelen

A távolság, mint a szeretet egy formája

A legnehezebb felismerés ebben a méltatlan küzdelemben az, hogy az önfeláldozásunk nem jelent megváltást a másik számára. Hiába megyünk tönkre mi magunk is a segítésben, attól ő nem fog meggyógyulni. Meg kell engednünk magunknak azt a szabadságot, hogy távolságot tartsunk, és néha elengedjük a másik kezét a saját épségünk érdekében.

Egy idegen nő a nagyapám sírjánál: a temetés, ami mindent felforgatott

Az önszeretet ilyenkor azt jelenti, hogy nem hagyjuk magunkat is lerántani a mélybe és hogy fájó szívvel, de biztonságos messzeségből kísérjük figyelemmel azt a folyamatot, amit nincs hatalmunkban megállítani.

A harag a halálos ágy mellett nem bűn, hanem egyfajta segélykiáltás: annak a jele, hogy még mindig fontos nekünk a másik, és fáj, amit látunk.

Azonban muszáj elfogadnunk, hogy nem vagyunk mindenhatóak, és a saját életünk védelme is érték. Nem kell, hogy ez a történet szép legyen, mert a pusztításban nincs semmi szép. A harag és a gyász ebben az esetben kéz a kézben jár, és valószínűleg egyik sem fog elegánsan távozni az életünkből. De talán nem is a megbocsátás a cél, hanem az, hogy visszavegyük az irányítást a saját napjaink felett. Megengedni magunknak, hogy éljünk tovább, akkor is, ha a másik ezt már nem tudja vagy nem akarja megtenni. Ez nem árulás, hanem az egyetlen józan döntés, amit még meghozhatunk.

Olvass még a témában

„Anyám Facebookon jelentette be, hogy megjött az első menzeszem.” – Menstruációs horrorsztorik, amiket sosem felejtünk elKövetkező cikkünk„Anyám Facebookon jelentette be, hogy megjött az első menzeszem.” – Menstruációs horrorsztorik, amiket sosem felejtünk elA menzesz még mindig tabutéma, pláne ha ilyen incidensek fordulnak elő, mint az alábbi történetekben. Ingatlanosként egy kismamának és a férjének mutattam meg egy házat, amiben egy 83 éves néni élt. A menzeszem épp megjött - egy héttel korábban, mint vártam - és mivel a párom kocsijával voltam, nem volt a kesztyűtartóban a…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Ezt árulja el rólad a neved első betűje a numerológia szerint
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.