Bár már vészesen közeledik a nyár vége, az augusztus még számtalan lehetőséget rejt magában. Névnapok terén is, hiszen továbbra is tartogat számunkra különleges, nem túl gyakori neveket a hónap. Boldog Névnapot minden augusztusi névnaposnak!
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/5 Lehel
Finnugor-magyar eredetű férfi név, mely Lél kalandozó magyar vezér nevéből ered. Jelentése lélek, lélegzik és minden, ami az alapvető léthez köthető. Számára az anyagi világ fontosabb, mint valamilyen felsőbb hatalom, ugyanis kell számára a kézzelfoghatóság, mivel ez adja meg számára a biztonságot. Éppen ezért csak vezetői pozícióban érzi jól magát, hiszen itt tud olyan környezetet teremteni önmaga számára, amiben lubickolhat. Ellenkező esetben befeszült, hisztis lesz és, ami a legrosszabb, hogy ezt a közvetlen környezete is megtapasztalhatja első kézből. Mivel nem tudja indulatait magában tartani, jellemzően mindig valaki más issza meg ennek a levét. Alapvető feladata lenne az életében kicsit elszakadni a materialista személyiségétől és meglátni a fontosabb összefüggéseket is az életében.
Névnap: Augusztus 2.
Becézés: Lehi, Lél
2/5 Hermina
A germán eredetű, Herman férfinév latinos női változata, melynek jelentése hadi nő. Furcsa kettősség él benne, mert bár roppant harcias és bátor, ezt a tehetségét nem hivatásában hasznosítja, sokkal inkább családi közegben. Ő az, akinek az iskolában elég volt egyszer átolvasni a tananyagot és mindent tudott, miközben társai napokat szenvedtek egy-egy nehezebb tantárggyal. Számára minden egyszerűen elérhető és nem feszül rá különösebben a dolgokra. Talán ezért nyújt számára mindent tálcán az élet, de mivel őt egyáltalán nem motiválják az anyagi dolgok, az összes harci erejét családjára összpontosítja, megépítve számukra a legerősebb lelki bázist, amit senki nem törhet át. Fantasztikus anyatípus, aki anyatigrisként védi picinyeit minden élethelyzetben.
Most egyből Wonder Woman jutott eszedbe, ahogy harcos amazonként megmenti a világot? Bár a név bőven rejt magában hasonló különleges tulajdonságokat, az életben a Diánák sokkal lágyabbak és kifinomultabbak. Maga a név ragyogó személyiségre utal, akire mindenki felfigyel, mikor belép egy terembe. Legtöbbször ezt nem használja ki, vagyis elég későn bukkan rá rejtett tartalékaira és képességeire. Köszönhető ez nagyfokú önbizalomhiányának, amit mások jócskán kihasználnak. Emberszeretete és közvetlensége okot adhat arra, hogy visszaéljenek vele, ráadásul ő mindenki számára stabil lelki bázis szeretne lenni. Ami azt eredményezheti, hogy legtöbbször önmagáról feledkezik meg leginkább.