Itt a farsangi szezon, és ez egyet jelent azzal is, hogy sokan készítenek fánkot otthon. Ugyan nem csak ilyenkor lehet fogyasztani ezt az édességet, de hazánkban már a 19. század óta szokás a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszakban legalább egyszer az asztalra tenni ezt az édességet, mely egyes mondák szerint Marie Antoinette-nek köszönhetően lett a karneváli időszak nagy kedvence. Összegyűjtöttünk néhány fánkreceptet, hogy te is el tudd készíteni ezt a desszertet farsangkor.
3/5 Rózsafánk
A rózsafánk gyakorlatilag ugyanabból a receptből készül, mint a forgácsfánk, csak a kinézete lesz más.
Ehhez ugyanis nem téglalapokat, hanem kisebb és nagyobb köröket kell szaggatnod a tésztából, majd egy nagyobb kört egy kisebbel összeillesztened úgy, hogy a kicsit a nagyra teszed, és egy főzőkanál végével középen összenyomod őket.
Ezután a korongokat vagdosd be néhány helyen ollóval sziromszerűen, majd süsd ki a fánkokat bő olajban. A fánkok közepére tegyél egy kanál baracklekvárt tálaláskor, a szirmokat pedig hintsd meg porcukorral.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!