A gyógyulás nehéz, de nem lehetetlen
Noha az első lány szindróma, főleg, ha mint például esetemben, egy alkoholista szülővel is „súlyosbítva” volt, nehezen tartható kordában, azért szerencsére nem is kell egész életünkben a magunk által épített, hideg üvegvárban élnünk. Az önismeret gyakorlása és a határok meghúzása sokat segíthet. Ezekhez azonban elengedhetetlen, hogy egyáltalán felismerjük a saját igényeinket, ami nekem például a mai napig nehézséget okoz.
A nyílt kommunikáció sokat segít: amióta a partnerem is tud róla, hogy ezzel a „csomaggal” érkeztem a kapcsolatunkba, és ennek a feloldásán dolgozom, ő is könnyebben megérti, hogy a „Mi a baj?” kérdésre nem azért felelem azt, hogy „Semmi”, hogy őt nyomasszam, hanem mert jó eséllyel még magamnak sem tudom elismerni, hogy valami baj van.
Az, hogy ilyenkor türelmes marad, és megerősít abban, hogy szabad fáradtnak, csalódottnak vagy akár csak nyűgösnek lennem, sokat segít a saját igényeim megértésében és kifejezésében. De még így is nagyon nehéz például bevallanom, ha mondjuk szükségem van 10 perc magányra, vagy éppen csak egy kis extra törődésre vágyom egy hosszú nap végén – hiszen bár a lelkem éhezik erre, az agyam azt mondja, ha mások rendben vannak, ha másoknak nincs semmi baja, akkor minden rendben. Olvass még a témában
Első lányként a békefenntartó szerepe diplomáciai készségeket és remek kommunikációs készségeket adott, amiket sikerrel használok a felnőtt életben is. Viszont felnőttként kell megtanulnom azt is, hogy több vagyok, mint golyófogó, békéltető vagy híd az ellenséges felek között: saját jogomon létezem, és míg biztosan nagyon sokan vannak, akik számára ez egyértelmű, az első lány szindrómával küzdők ezt gyakran maguknak sem hiszik el.
