Mi a legdurvább sztorid a „bedobjuk a vízbe, hogy megtanuljon úszni” nevelési-korszakból?

Az erdőben

Kitaláltuk a tízéves unokatestvéremmel, hogy el szeretnénk menni sátrazni. Én 11 éves voltam és addig még kirándulni is csak egyszer voltunk. Apámék elvittek minket kocsival valami erdőbe, odaadták a sátrat, egy csomag virslit, pár szelet kenyeret és egy kanna vizet, majd szépen otthagytak minket unokatesómmal és a hatéves húgommal, hogy akkor holnap majd jövünk, sziasztok gyerekek.

Akkor még mobiltelefonunk sem volt és mit ne mondjak, egész éjjel rettegtünk a félig felállított sátorban. Húgom végig sírt, a nyers virslit rágcsáltuk mert tüzet nem tudtunk rakni és nem is mertünk volna. Soha többet nem vágytam a természetbe, de a szüleim szerint ez rendben volt, mert „apám és nagybátyám is így tanulta.”