Boldogtalanok, akiknek boldognak kellene lenniük és fordítva?
A pozitív érzelmek gyakorisága összhangban van az életértékeléssel, azonban az életkori minták eltérőek a világ különféle szegleteiben. A társadalmi támogatás fontos tényező a boldogság szempontjából, hasonlóan a vélt vagy valós magány.
A társas interakciók minden formája hozzájárul a boldogsághoz, és alighanem el is érkeztünk ahhoz, amit egyre többen pedzegetnek: a mai, modern életvitelünk és a társadalmi támogatás hiánya odáig vezetett, hogy azok is boldogtalanná váltak, akiknek elvileg nagyon is boldognak kellene lenniük.
Az idei jelentésből az is kiderült, hogy a magas jövedelmű országokban az elégedettség csökkent 2019 óta, különösen a serdülő lányok esetében, 12 éves kor körül. Ez a különbség pedig 13-15 év között még jelentősebbnek mutatkozik.
Tudjuk, hogy az alacsonyabb jövedelmű országokban a nemek közötti különbségek sokkal hangsúlyosabbak, de közben látjuk azt is, hogy a fejlettebb országokban is egyre boldogtalanabbakká válnak a lányok, már akkor, amikor még csak a nőiség küszöbére állnak.
Az elégedettség szintje jelentősen függ az egyén oktatási szintjétől és társadalmi státuszától is. Azok az idősebb felnőttek, akik közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, valamint akik magasabb társadalmi kasztokhoz tartoznak, általában magasabb elégedettséget mutatnak, mint az alacsonyabb végzettséggel rendelkezők és a társadalmi viszonylatban hátrányos helyzetűnek számítók – ez aligha meglepő.
Egy kis öröm az ürömben, hogy még manapság is vannak olyan helyek, ahol az elégedettség az idősebb korosztályban emelkedik. Ez az ország a tanulmány szerint India, ami egyúttal cáfolja azt is, hogy az életkor és elégedettség közötti pozitív kapcsolatot csak a magas jövedelmű országokban jellemző. Olvass még a témában
„Két napi előkészület, hogy egy délutánra egyedül hagyjam a gyerekekkel” – ha a férjed azt hiszi, kiveszi a részét a házasságból, küldd el neki ezt
3 dolog, amit minden iskolareggelen megteszek, hogy mindenkinek jobb legyen a napja
„Kövér vagyok és utálom magam” – amikor a társadalom azt várja, de nem megy az önelfogadás
3 dolog, amiről azt hittem, 40-hez közel már ki fogom találni – És nem így lett

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






