A „Láthatatlan húrelmélet” alapjai valószínűleg a kínai és japán folklórra vezethetők vissza. Ott úgy tartják, hogy az istenek már születésedkor láthatatlan vörös fonállal kötnek össze azzal az emberrel, akivel „rendeltetésszerűen” találkozol – legyen szó szerelemről, barátságról vagy valamilyen más sorsdöntő kapcsolatról. Ez a fonál bár megnyúlhat, összegubancolódhat, de soha nem szakad el.
A különös egybeeséseket ünnepli
A TikTokon rohamosan terjedő „Invisible String Theory”, vagyis a „Láthatatlan Húrelmélet” egy olyan romantikus trend, amely azokat a különös egybeeséseket ünnepli, amikor két ember úgy találkozik, hogy előzőleg már keresztezték egymás útját – írja az Indiatimes.
Az elmélet azt mondja ki, hogy mindannyian sorsszerű emberekhez és pillanatokhoz kapcsolódunk valamilyen erő által, amely összeköt bennünket. Így szokás nevezni azokat a véletleneket, amelyek egy kicsit túl kozmikusnak tűnnek. Olvass még a témában
„Én lettem a második nő” – A nyitott kapcsolatok rejtett nehézségei
„Ha azt mondja a lány, hogy NEM, akkor leállsz és kész.” – A férfiaknak fogalma sincs, mi a konszenzus
„Jókislányként kellett viselkednem” – Nálatok mi volt a családi béke ára?
„Esze ágában sem volt foglalkozni a gyerekkel” – Nők történetei az alkalmatlan friss apukákról
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






