Ne kelljen elaltatni!
„Önkéntesen, szabadidőnkben, térítés nélkül, az Illatos úton lévő gazdátlan, sérült kutyák gyógyításáért, örökbeadási esélyeik növeléséért dolgozunk” – magyarázza András, aki szerint sokan keverik össze alapítványukat az Illatos úttal, mivel az itteni kutyák jobb sorsáért küzdenek. A civil szervezet tagjai örökbefogadó napokat tartanak, ivartalanítási kampányokat finanszíroznak, és szinte valamennyi, a telepen nem gyógyítható, beteg kutya laboratóriumi vizsgálatát, elgázolt, sérült állat gyógykezelését is ők végeztetik el. „Évente kétezer kutya kerül be az Illatos útra, mi pedig azt szeretnénk, hogy az ő örökbefogadási esélyeik javuljanak. Egy évben átlagosan száz kutyát segítünk így szerető gazdához” – meséli.
Ő Picúr. Ha örökbe fogadnád, vagy ismersz valakit, aki szívesen hazavinné, kattints IDE.
A cél az, hogy ne legyen szükség altatásra, ennek érdekében, ha sérült a kutya, elvállalják, hogy megműttetik, rehabilitálják. A költségeket kizárólag adományokból fedezik, nincsenek alkalmazottak, teljesen önkéntes alapon működnek. 30-35 önkéntesük között sok a fiatal diplomás, jogászok, fotósok, grafikusok, marketingesek, akik saját szakmájukkal is tudják segíteni a szervezetet, így az erre szánt pénzt is az állatokra költhetik. „Kihozzuk a kutyát, meggyógyítjuk, szocializáljuk, jó gazdához adjuk” – foglalja össze röviden András az alapítvány célját. „Nem a legnagyobb, hanem a legjobb alapítvány akarunk lenni” – teszi hozzá. Olvass még a témában
Lassan sétálók, boltban tévelygők: tényleg olyan türelmetlenek lettünk, hogy mindenkit gyűlölünk, akitől nem tudunk haladni?
3 dolog, amin túl sokat stresszelünk, pedig senkit nem érdekel körülöttünk
Beköltöztem az új lakásomba, és az első éjszaka óta tudom, hogy nem vagyok ott egyedül
Ezt hozza 2026. november 1. a numerológia szerint: rend és megbízhatóság
Közösségi médiabeli és online jelenlétükből is kiderül, hogy a Vigyél Haza egy pozitív szervezet, nagyon figyelnek a kommunikációjukra, és követik az ebek sorsát az örökbe adás után is. „Ez nem nehéz, hiszen a gazdák sokszor maguktól jelentkeznek, képet küldenek az azóta családtaggá vált befogadott kutyáról, ami nagyon jó pozitív visszacsatolás.” Szerencsére már többször sikerült örökbe adniuk 13-14 éves kutyát is. „Azért is jó a közösségi média, mert az embereknek jólesik tudni, hogy egy-egy ilyen örökbefogadással jót tettek, és a kommentelők kedves szavai megerősítik őket ebben.”
Erről a 3 hónapos keverék kölyökről ITT tudhatsz meg többet.
A pozitív szemlélet mindenesetre beválik, hiszen az egyik legnagyobb közösségi oldalon heti félmillió látogatója van a szervezetnek, pedig semmi különös marketinget nem folytatnak, csak arról írnak és posztolnak, amit csinálnak. „A megoldásokra törekszünk, nem csak a problémákról beszélünk.”
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






