Visszakapunk majd, de nem mindent
Kínában már lecsengett a járvány legjava, és a szigorú intézkedések egyre lazulnak. Már ki lehet mozdulni otthonról, lassan elindul ismét a termelés, személyesen is el lehet intézni a hivatali ügyeket. Azonban bőven elég megnézni egy-egy tudósítást és azonnal látszik, hogy az emberek elvesztették a bizalmukat. Bár már nincs járványhelyzet, nem kerülnek le a maszkok, továbbra is rendszeres a lázmérés és a távolságot is szigorúan tartják – mindenki gyanakszik és mindenki gyanús. Persze, ezek a fenntartások idővel enyhülnek, de a mostani páni félelem alighanem mélyen gyökeret eresztett az emberekben. Más kérdés, hogy ez a félelem miként fog megnyilvánulni. Lesznek, akik sokkal tudatosabbá válnak, újraértékelik a munkájukat, a feladataikat, a céljaikat, a kapcsolataikat, úgy általában az érzelmeiket, az életüket.
Ők lesznek azok, akik el tudnak indulni a fejlődés útján, és talán egy jobb világot tudnak saját maguk és környezetük számára biztosítani.
Lesznek olyanok is, akik megrögzötten ragaszkodnak a korábbi életükhöz és görcsösen várják, hogy ismét visszatérjenek a megszokott kerékvágásba: vágynak a dugóban ülésre, a közös vasárnapi ebédre, az évi egyszeri nyaralásra, az egyszerű életre. Nincs ezzel sem baj, ezek is fontos és értékelésre méltó dolgok (sőt, most értékelődnek fel igazán), azonban ezek az emberek elhalasztják a felismerés lehetőségét – vagy legalábbis nem építik be az életükbe azt, amit a krízishelyzet során tanulhatnak. Olvass még a témában
És végül van egy harmadik réteg, ide azok tartoznak, akik az ínséges időket, a nehéz helyzeteket megpróbálják kompenzálni és még jobban átesnek a ló túloldalára.
Háborúk után is megfigyelhető ez a tendencia, és most Kínában is felütötte a fejét: még nincs is vége a válságnak, de egy réteg azonnal megcélozta a méregdrága luxusboltok kifosztását, mintegy kompenzálva az elmúlt hónapok nélkülözését. Ugyan ez a magatartásforma is teljesen érthető, ezek az emberek azok, akik sajnos éppen azt a vonalat erősítik meg, amitől ideje lenne elbúcsúznunk – ez pedig a mohóság, a túlfogyasztás.
