Vannak, akik életük minden területét kontrollálni akarnak. Nehezen engedik el az irányítást és nem szeretik, ha sorsuk, szerencséjük nem a saját kezükben van. Alapvetően ez lehet akár egy hasznos tulajdonság is, hiszen a legjobb vezetők valahol mind kontrollmániásak, ám a magánéletben nem mindig szerencsés párosítás.
Milyen egy kontrollmániás élete?
Nehéz lenne az összes kontrollmániás embert egy kalap alá venni, ugyanis eltérő természetünkből fakadóan, mindenkinél másként ütközik ki ez a kényszer. Van, akinek a munkáját érinti és van, akinek a magánéletét uralja. A közös pont az, hogy minden esetben egyfajta kényszerről van szó. Mivel önmagukkal szemben is meglehetősen kritikusak, a környezetükkel is hasonlóképpen viselkednek. Mellettük élni pedig szinte elviselhetetlen hosszútávon.
Ám a kontrollmánia nem mindig hangos és szembetűnő. Van, amikor halkan, észrevétlenül kúszik be valaki életébe és aztán nagyon nehéz szabadulni tőle.
Akár egy ártatlannak vélt diéta során is kiütközhet a probléma. Egykori testépítők vallották be később, hogy tulajdonképpen az egész addigi életük maga volt a kontroll. Ami még rosszabb, hogy ez nem mások által gerjesztett dolog volt, hanem saját maguk által. Mivel a kontrollhoz szükségeltetik egy jó adag akarat is, nem véletlenül, ezek a személyek ebben nem szenvednek hiányt.
A kontrollmániás diétázó nagyon nehezen engedi meg magának a legapróbb kihágásokat, például egy falat sütit, mert egyből úgy érzi, minden irányítás kicsúszott a kezéből. Nem véletlen, hogy sok testépítő a versenylét után féktelen evésbe kezd, ahol már valóban nem ő irányítja testét, idővel pedig teljesen elveszíti a korábban tökéletesen gyakorolt kontrollt. A kulcs pedig megint a tökéletességben van, jobban mondva a túlzott tökéletesség iránti vágyban, ami mögött pedig egyértelműen félelem húzódik.
Minden, ami mögötte van…
Minden kényszeresség mögött lelki okok húzódnak, így hát a megoldáshoz elengedhetetlen megértenünk, hogy miről is szólhat a kontrollmánia. Mindamellett, hogy jelen van a tökéletességre törekvő hajlam, valójában egy nagyfokú félelem is meghúzódik a háttérben. Félelem attól, hogy mi történik, ha megszűnik a kontroll és az irányítás.
Furcsamód ez az állapot rengeteg felsővezetőt érint, akik mindent a kezükben akarnak tartani és a legapróbb feladatot is saját maguk akarják elvégezni.
Figyelmen kívül hagyva azt, hogy sok tehetséges kollégára rábízhatná, akik készségesen besegítenének a feladatok elvégzésében. Többnyire ez nem arról szól, hogy a vezető ne bízna kollégája kvalitásában, csupán fél attól, hogy milyen következménye lenne annak, ha elengedve a kontrollt, kiadna bizonyos feladatköröket a kezéből, melyekre már nem lenne olyan mértékű ráhatása. Ez egy roppant fertőző állapot, ráadásul időről-időre egyre kritikusabbá teszi az illetőt.
Adódik a kérdés, hogy hogyan lehet ebből az állapotból kijönni, ha valaki ennyire uralni és irányítani akarja élete minden területét.
Először is, ugrani kell! Ez egy vezető esetében jelentheti azt, hogy egyre több feladatot ad ki a kezéből úgy, hogy megbízik mások szakértelmében és megtapasztalhatja, hogy nem dől össze a világ, ha nem az ő vállát nyomja az összes teher.
Jó esetben a konklúzió az lesz, hogy akár egy nyugodtabb életbe csöppenhet és már egyáltalán nem fog hiányozni az a nyomasztó érzés, amit a kontroll jelentett számára. Egy kontrollmániás diétázó pedig beiktathat „csalónapokat”, megtapasztalva, hogy néhány finom falattól nem vész kárba az addigi munkája, sőt…még több erőt kap a folytatáshoz. Bármi is legyen a kontroll tárgya, első lépésként mindig a félelem okát kell kezelni, majd beleugrani azokba a szituációkba, melyek rettegéssel töltenek el.