Kiskamasz lett a gyerekem, én meg egyre kevésbé ismerem

Címlap / Életmód / Család / Kiskamasz lett a gyerekem, én meg egyre...

Kiskamasz lett a gyerekem, én meg egyre kevésbé ismerem

Ez az időszak nem ellenem szól, hanem érte van

A pszichológusok, az evolúciós elméletek is alátámasztják: a kamaszkor (még kiskamasz szinten is) tele van látszólag nehéz viselkedésekkel, amik valójában fontos funkciót töltenek be. A visszahúzódás, az önzés, az impulzivitás, a függetlenedési vágy nem hibák, hanem szükséges lépések ahhoz, hogy valaki idővel majd önálló felnőtté válhasson.

Anyácsai-tó: csend és nádas fél órára Budapesttől

A természet úgy alakította, hogy ne legyen olyan könnyű együtt maradni örökre. Hogy a gyerekeknek legyen valami belső késztetésük arra, hogy kilépjenek a biztonságból, amit mi, szülők jelentünk számukra. Ez mindenkinek fáj, de közben értelmet is ad annak, amin keresztülmegyünk és képes egy kicsit más megvilágításba helyezni a most történteket.

A saját bizonytalanságom persze időnként újra és újra rám telepszik, főleg az egészen váratlan helyzetekben, amiket most már nem lehet elsütni azzal, hogy „de hát még olyan kicsik”.

Gyanítom, hogy az elkövetkező évek sem lesznek sokkal egyszerűbbek. De tudom, hogy nem az a dolgom, hogy mindig mindent megoldjak vagy mindenre reagáljak, hanem az, hogy ott legyek. Hogy figyeljek, várjak és hallgassak az ösztöneimre. Hogy akkor is kezdeményező maradjak, amikor ő épp távolodik.

Olvass még a témában

Talán egyszer majd tényleg együtt nevetünk azon, milyen viharos volt ez az időszak. Talán majd ő is meséli a saját gyerekének, milyen volt kiskamasznak lenni – és milyen, amikor az anyja próbálta megérteni, mit is él át éppen.

Addig meg az a dolgom, hogy türelmes maradjak és ne féljek attól, hogy most kevesebbet tudok róla. Mert éppen ő sem tudja, ki is ő valójában. De ha jól csinálom, újra megismerjük majd egymást. Talán nem pont úgy, mint régen – hanem mélyebb, felnőttesebb módon.

Így érts szót a főnököddel – csillagjegye segít megfejteni a stílusátKövetkező cikkünkÍgy érts szót a főnököddel – csillagjegye segít megfejteni a stílusátVajon a főnököd csillagjegye valóban tükrözi-e azokat az értékeket és elvárásokat, amelyeken keresztül le tudjuk nyűgözni őt? Nézzük meg, hogyan érdemes közelíteni a különböző jegyű vezetőkhöz, hogy a legerősebb hatást érjük el! A Kos jegyű főnök híres az energikusságáról és a spontaneitásáról. Nem szereti a tétlenséget, és az…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Ősszel 3 csillagjegynek jár a megkésett bocsánatkérés
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.