A kiselefánt megszületett és látogatható!

A kiselefánt megszületett és látogatható!

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / A kiselefánt megszületett és látogatható!

Idén Bálint-napon, február 14-én egy gyönyörű kiselefánt született a Budapesti Állatkertben. Hatalmas szenzációnak számított, és számít azóta is, és sokan aggódtunk érte, mivel első napjai bizony nem teltek bonyodalmak nélkül. Most viszont már minden rendben vele, és már az érdeklődők is megtekinthetik.

Szülők

A kiselefánt szülei Angele, az elefánttehén és Assam, az elefántbika. Mindketten ázsiai elefántok, és vizsgálatok egész sora előzte meg azt, hogy ők egymáséi lehessenek. 2012 nyarán lett pozitív Angele vemhességi tesztje, és így a 22 hónapos vemhesség után most februárban megszületett a kiselefánt.
A gondozók és állatorvosok eredetileg idén májusra várták a bébi érkezését, de mint kiderült, hiába kísérték figyelemmel a párzási alkalmakat, a 22 hónappal ezelőttiről bizony lemaradtak.

Kiselefánt születése

A kiselefánt még csak néhány napos, mégis hatalmas népszerűségnek örvend. Igaz, eddig a hétig nem volt látogatható, mivel nem volt szabad elterelni a figyelmét a számára most legfontosabb dologról, vagyis arról, hogy magától szopni kezdjen, és ne kelljen cumisüvegből táplálni.
Mindez nagyon fontos az életben maradási esélyek biztosítása miatt. Az elefántkislány egyébként 75 kg súllyal és 85 cm-es magassággal született, és azonnal lábra állt és azóta is boldogan szaladgál anyukája körül.

Táplálási nehézségek

A bébielefánt immunrendszerének ugyanúgy szüksége van anyatejre és az annak megindulása előtti kolosztrumra, mint az embernek, ezért is fontos, hogy lehetőleg a természetes úton tudjon táplálkozni. Ilyen szempontból sajnos nem indult jól az első napja, mivel nem találta meg édesanyja emlőit.
Éppen ezért a gondozók lefejték az anyja tejét, és azt adták neki, hogy az emésztése beinduljon. A lefejt tej mennyiségénél messze nem annyira kell gondolni, mint az embernél: a kiselefántnak egy fejéssel 1,5 liter jutott.

Trükkök

A gondozóknak bizony be kellett vetniük néhány trükköt, hogy a kiselefánt megtalálja anyja emlőit. Az alapvető stratégia az volt, hogy az anyatejet tartalmazó cumisüveget, amelyet már követett a kicsi, az anyja emlőinek közelébe tették, hogy ezzel szoktassák oda.
Sajnos elsőre nem jártak sikerrel, ezért tejjel, kókuszzsírral és szőlőcukorral bekenték az emlőket, hogy az ismerős szag odacsalogassa a bébit. A módszer sikerrel járt, így 16-án a 2 napos kiselefánt végül elkezdett szopni anyja emlőjéből.

Látogatás

Az elefántbébi azóta magától eszik, így szervezete kellő mennyiségű táplálékhoz jut, emésztése tökéletesen működik. A héten már látogatható, de az állat nyugalmának megőrzése érdekében csak szervezett csoportokban mehetünk be, és szigorúan tilos minden olyan zaj vagy fényhatás (például fényképezőgép), amely megzavarhatja az állatokat.
Szerencsére eltart egy ideig, amíg a 85 centis állatból kifejlett példány lesz, így még sokáig lehetőségünk lesz gyönyörködni benne. 

Név

A kiselefánt nevének kiválasztását a látogatókra, érdeklődőkre bízták. Különböző fórumokon lehetett szavazni, hogy kinek melyik név tetszik legjobban a felajánlottak közül, melyek kiválasztásánál a legfontosabb szempontok a hangzás és a jelentés voltak. Mindegyik javaslat olyan nevet takart, amelyik A-val kezdődik, mivel az anyaállat nevének első betűjét viszi tovább az utódja. Íme, a lehetséges nevek listája:
 

Auróra: a kiselefánt hajnali születés miatt
Amelie: édesanyja szintén francia hangzású neve alapján
Anita: jelentése „báj”, emellett Indiában és Magyarországon is egy-egy női nevet takar
Aishwarya: jelenleg ez a leggyakoribb indiai női név, egyben egy híres színésznőt is így hívnak
Angyalka: a születése utáni első napok nehézségeire utalva
Asha: az indiai név jelentése „remény”, mely szintén az első napok nehézségeire utalnak.
Egyben ez a név a gondozók kedvence is, akik az állat születése után annyit dolgoztak azon, hogy a remény beteljesülhessen és a kiselefánt egészségesen kezdhesse meg életét.
A szavazás alapján a nyertes név végül az Asha lett, amire rengetegen szavaztak az ország minden részéről.

Elefántborjak állatkertben

Kifejezetten ritkának számít, ha állatkertben születnek kiselefántok. Ennek hátterében alapvetően a bezártság és a hosszú vemhességi idő áll. A világ állatkertjeiben összesen kevéssel több, mint 600 ázsiai elefánt él, az elmúlt egy évben mégis mindössze egyetlen helyen született még elefántborjú, a berlini Tierparban.
A Fővárosi Állatkertben 1941-ben született az első kiselefánt, majd ’56-ban és ’61-ben újabb borjak. 52 évnek kellett eltelnie, hogy újabb elefánt szülessen. Isten hozott, Asha, érzed jól magad nálunk!

VIDEO A csillagjegyek stresszkezelése a legrosszabbtól a legjobbig

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!