Tudománnyal és innovációval az egészségért
A Bayer Barometer 2022 kutatás másik fő témaköre az egészségmegőrzés volt. A felmérésből kiderült, hogy a magyar fiatalok szerint érdemes mindenkinek már korán elkezdeni törődni önmagával, és ezt egész életében folytatnia kell.
A huszonévesek közel fele jelezte, hogy az egészséges étrend, az elegendő alvás, a rendszeres testmozgás és a stressz csökkentése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy jó formában legyenek.
A kutatás kitért arra is, hogy mekkora a hajlandóság a fiatalokban arra, hogy egészségügyi probléma esetén orvoshoz forduljanak. A válaszadók 47%-a értett egyet azzal, hogy ilyen helyzetben az orvossal való személyes találkozás a legjobb. Bár bizonyos esetekben – például receptfelírásnál vagy más szakorvoshoz történő beutalásnál – elégnek tartják a távkonzultációt.
A felmérésből az is kiderült, hogy a hazai fiatalok fele egészségügyi szolgáltatóhoz fordul, ha egészséggel kapcsolatos tanácsra vagy információra van szükségük.
A kutatás arra is rámutatott, hogy a magyar fiatalok kihasználják a technológia által kínált innovációt és lehetőségeket: közel kétharmaduknak van a telefonján valamilyen egészséggel, testmozgással, étrenddel és kalóriák számlálásával kapcsolatos alkalmazás. Több mint a felük meg is mutatja az ezekben az alkalmazásokban rögzített adatokat az orvosának. Olvass még a témában

Emellett egyharmaduk motiválónak tartja ezeket az alkalmazásokat, és örül, hogy láthatja az egészséggel kapcsolatos paraméterek időbeli alakulását. Az alkalmazások emellett az idősekről való gondoskodásban is segítenek: a felmérésben szereplők 47%-ának vannak olyan idősebb családtagjai, akik elektronikus eszközöket használnak az egészségük nyomon követésére és arra, hogy emlékeztessék őket az egészségmegőrző teendőkre (pl. a gyógyszereik bevételére vagy folyadék fogyasztására).
„A Bayer Barometer felmérésből látható, hogy a fiatal generáció felelősséget érez a világ és saját maga állapotáért. A fiatalok hangsúlyozzák, hogy a betegségek elkerüléséhez mennyire fontos ápolni az egészséget, ideértve a prevenciós tevékenységeket és a test jelzéseire való odafigyelést. Örömmel használják fel mindehhez a tudomány és a technika vívmányait” – mondta Markus Baltzer, a Bayer közép- és kelet-európai vezérigazgatója. „A tudomány segítségével mi éppen azt valósítjuk meg, ami a fiatalok vágyaiban szerepel. Ide tartozik egyrészt a tudományos alapokon álló öngondoskodás és az egészséget támogató digitális lehetőségek népszerűsítése, másrészt azok a gazdálkodóknak szóló megoldások, amelyek a klímaváltozásból adódó kihívások leküzdését segítik – ilyenek például a digitális megoldások a mezőgazdasági termésfigyeléshez vagy szárazságtűrő növényekhez.”
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






