Nemrég új lakók költöztek a mellettem lévő lakásba. Az első találkozásunk teljesen tankönyvszerű volt: összefutottunk a folyosón, bemutatkoztunk, kedvesen mosolyogtunk egymásra. Azóta, ha találkozunk, udvariasan köszönünk, még néhány szót is váltunk – ők rendszerint elnézést kérnek a konyhafelújítás zajai miatt, én pedig mosolyogva elmondom, hogy teljes mértékben megértem, és együtt örülünk annak, hogy időben megérkezett a csempe, és jöhet a burkoló. De a helyzet az, hogy a hölgy nevére már nem emlékszem. Nem rosszindulatból, nem figyelmetlenségből. Egyszerűen… nem jegyeztem meg.
A másik oldalamon egy fiatal pár lakik. Velük is mindig kedvesen köszönünk egymásnak, udvariasak vagyunk, mosolygunk, ha találkozunk, de miközben pontosan tudom, milyen zenére szokták takarítani a lakást, a nevükre már nekik sem emlékszem. És bármilyen rosszul hangzik is, bevallom: nem bánom, hogy ez így van.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
