Észrevettek egy harmadik változót is, ami az egészség, a jövedelem és a személyiség hármasát takarja. Feltételezik, hogy ez utóbbiak is komoly befolyást bírnak arra, mennyire vagyunk kedvesek másokkal.
Ebben is megvan a logika: egy egészséges, anyagilag jómódú, alapvetően melegszívű ember sokkal előbb fog segítő kezet nyújtani, mint aki beteg, kevésbé tehetős és egyébként sem túl előzékeny.
Annak megállapítása érdekében, hogy a jóságos cselekedetek okozhatnak-e boldogságot, a Kindness szerzői további kutatásokat vizsgáltak. Találtak 21 olyan tanulmányt, amik kifejezetten a boldogság és a kedvesség kölcsönhatását vetették össze. A metaanalízis eredményei rámutattak, hogy a kedvesség tényleg növeli a boldogságérzetet, de csak nagyon minimális mértékben, sokkal kevésbé, mint azt korábban gondoltuk.
Egy 10-es skálán szemléltetve 0,8-os emelkedésnek felel meg, tehát nem egész 1 pontos a növekedés – ez kis-közepes hatást jelent. A kutatók ugyanakkor figyelmeztettek arra, hogy bizonyos esetekben és néhány ember számára a boldogságra gyakorolt hatás nagyobb lehet. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 10. a numerológia szerint: életöröm és önkifejezés
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
Sosem mondtam el a szüleimnek, hogy évekig titokban terápiába jártam miattuk
Mantrák októberre: ez a neked szóló megerősítés a Mérleg szezonban
Következő cikkünk6 dolog, amit az emberek többsége túl későn tanul meg az életrőlSokszor csak életünk későbbi szakaszában ébredünk rá arra, mi az igazán fontos, és mi az, amire kár egy percnél több időt vesztegetni.Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






