A sorozatokat illetően ma már sokszor a bőség zavarával kell szembenéznünk, hiszen hetente jönnek ki újabb és újabb, hosszabb és rövidebb szériák, mindenféle műfajban és egyre nagyobb sztárokkal, ismert rendezők kezei közül. Persze szeretjük darálni a mozifilm minőségű műveket, de volt valami különös hangulata gyerek- és kamaszkorunk kedvenc sorozatainak. Íme, néhány, amit mindig is újra akartál nézni, de eddig nem volt rá időd.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Első csók és Hélène és a fiúk
Két egymáshoz kapcsolódó francia ifjúsági sorozat a 90-es évek elejéről, amelyeket kiskamaszként vártunk délutánonként a tévé előtt és amelyet látva azt hittük, hogy a szerelem igazából nem is bonyolult.
Míg az Első csókban Justine és barátai társaságának szerelmi életébe nyerhettünk bepillantást a középiskolás évek idején, az Hélène és a fiúkban Justine nővérét és egyetemista barátait, zenekarának tagjait ismerhettük és szerethettük meg.
A sorozatokat többnyire belső helyszíneken, stúdiókban forgatták és nekem például örökre emlékezetbe vésődtek a túlzóan tarka díszletek és a francia dallamok.