A magyarul még kevésbé dokumentált „catastrophizing” egy kognitív torzulás, ami miatt a legrosszabb forgatókönyvek valószínűbbnek tűnnek, mint amilyenek reálisan lennének.
Mi az a kognitív torzulás?
Ha meg akarjuk érteni, miben különbözik a katasztrofizálás az egyszerű rossz hangulattól vagy éppen pesszimizmustól, először a kognitív torzulás fogalmával kell tisztában lennünk.
Agyunk folyamatosan épít kapcsolatokat, kapcsolatokat alakít ki tapasztalataink, gondolataink, tetteink és következményeik között. Ez a folyamat alakítja minden ember világnézetét – és mindenre hatással van a pillanatnyi reakcióinktól kezdve a mindennapi problémamegoldásig.
De néha agyunk túlságosan leegyszerűsített ok-okozati összefüggéseket épít ki, véletlenszerű vagy egyszerűen helytelen asszociációk alapján.
Ezek az elfogult gondolkodási minták – úgynevezett kognitív torzulások – általában nem a valóságon alapulnak, és hajlamosak negatívan torzítani – mondja Alissa Jerud, PhD, klinikai szakpszichológus és klinikai adjunktus a Pennsylvaniai Egyetemen. Az ilyen torzulás egyik gyakori megjelenési formája a katasztrofizálás.
Mi a katasztrofizálás?
„A katasztrofizálás az, amikor valaki úgy gondolja, hogy a legrosszabb forgatókönyv a legvalószínűbb” – mondja Erica Cramer, a New York-i Cobb Psychotherapy terapeutája.
„Ahelyett, hogy egyenlő esély lenne arra, hogy valami jól vagy rosszul süljön el, azt feltételezi a páciens, hogy minden negatív kimenetelre van ítélve.”
Ez a gondolkodásmód általában az igazság magját rejtő információkkal kezdődik – mondja Gail Saltz, MD, a New York-i Presbiteriánus Kórház pszichiátriai klinikai docens.
De ha valakinek katasztrofális gondolati mintája van, és találnak valamit, ami egyébként csekély aggodalomra adna okot, a képzeletük ezt képes a végletekig felnagyítani, és rögtön az elképzelhető legrosszabb kimenetelt feltételezni.
Dr. Saltz azt mondja, képzeljünk el egy sötét és borongós napot.
„Aki katasztrofizál, kinéz az ablakon és azt gondolja: zivatar jön; a gyerekem hazafelé tart az iskolából. El fogja találni egy hirtelen becsapódó villám, meghal, én pedig soha nem fogom túltenni magam a gyászon.”
Mi váltja ki ezt a gondolkodást?
„Időnként mindannyian katasztrofálisan gondolkodunk, és valószínűleg evolúciós gyökerei vannak ennek a gondolkodásmódnak” – mondja Dr. Jerud.
De Dr. Saltz szerint ezeknek az evolúciós vészharangoknak a túlhajtásra állítása a diszfunkciós gondolkodást automatikus válaszlépéssé változtathatja. Valaki, aki ezzel a kognitív torzulással él, rendszeresen pásztázhatja környezetét, és túlértelmezheti a potenciális veszély jeleit.
„A kognitív torzulásoknak számos oka lehet” – mondja Cramer. „A különböző helyzetek különböző módon hatnak az emberekre.”
Ezért nincs egy konkrét dolog, aki kiváltja a katasztrofális gondolkodást. Az emberek egy megrögzött katasztrofális gondolatkört alakíthatnak ki a helyzetek széles skálájára reagálva, mint például:
- múltbeli trauma
- rossz szülői nevelés
- munkahelyi vagy kapcsolati stressz
- alacsony önértékelés vagy szélhámos szindróma
- olyan állapotok, mint a depresszió vagy a szorongás
Az bizonyos, hogy a torzulással foglalkozni kell, a kezelésben pedig a terápia, a meditáció de akár a fizikai gyakorlatok is segíthetnek. A kezelés azért is különösen fontos, mert a katasztrofizált gondolkodás idővel hógolyó-effektust indíthat el. Például, ha valaki biztos benne, hogy el fog szúrni egy állásinterjút, akkor nagyon valószínű, hogy olyan ideges lesz, hogy tényleg nem sikerül neki jól szerepelnie – vagyis, a katasztrofális gondolkodás időnként önbeteljesítő jóslattá válhat, és alaposan megkeserítheti az ilyen torzulással élők mindennapjait.