Így segít a tantrikus szemlélet, hogy sikeres vállalkozásod legyen

Írta: ,

Mégis mi köze a tantrikus szexnek az üzleti élethez? Aprille Trupiano a Huffington Post hasábjain kifejtette, hogyan tett szert az onnan merített filozófiával nemzetközi sikerre. A „tantra” szó egyébként terjeszkedést is jelent szanszkrit nyelven, tehát nem annyira meglepő, hogy a szálak összefutnak az álmok megvalósításában és a pénzügyekben…

Találd meg az értéket!

1/5 Találd meg az értéket!

„A vállalkozásod a saját valód kiterjesztett része, mind emberi mivoltodban, mind pedig a világ jobbá tételére irányuló szándékodban” – vallja Aprille, aki szerint gyakori hiba, hogy a vállalkozók alkalmazotti szemlélettel güriznek saját maguknak.

Mégpedig úgy, mintha napról napra a kirúgástól tartanának, így a talpon maradás a legnagyobb érték számukra. Ez sajnos kevés ahhoz, hogy nagyot alkossanak.


Tanulj! 5 karriertipp az IT-szektor sikeres női vállalkozóitól


A sikerhez elengedhetetlen a valódi értékek azonosítása, melyek folyton motiválnak.

Ha sikerül megfogalmaznod ezeket, a munka nem mókuskerék, hanem egyfajta szent időtöltés lesz, amit egyfajta magasabb rendű jó érdekében teszel.

Lélegezz!

2/5 Lélegezz!

A tantrikus szexben kulcsszerepe van a légzésnek, hiszen össze kell hangolni a partnerével.

Aprille szerint „ahogy egy dolgot csinálsz, minden mást is úgy csinálsz”, tehát érdemes odafigyelned a legapróbb részletekre.

Nem számít, milyen magától értetődő papírmunkáról vagy asztalrendezgetésről van szó, a látszólag legjelentéktelenebb feladatokban is találd meg a lényeget!

Ezek jelentik ugyanis a vállalkozásod lélegzetvételeit, amelyek alapvetően meghatározzák az egész közérzetét.

Mint ahogy a légzést is képes vagy tudatosan kedvező irányban befolyásolni, némi figyelem-ráfordítással óriási áttörést érhetsz el a munkádban.

Válts pózt!

3/5 Válts pózt!

Szex közben nyilvánvaló, az üzleti életben viszont nem annyira – figyelmeztet Aprille.

A vállalkozók hajlamosak a végtelenségig ismételgetni a jól bevált folyamatokat, még akkor is, ha észreveszik, hogy azok egyre kevésbé működnek.

Néha csak azért cselekednek így, mert kényelmesebb homokba dugni a fejüket. Néha pedig azért, mert észlelik ugyan a fennakadást, ám fogalmuk sincs, hogyan lehetne mindezt másképp csinálni.

Pedig az üzleti életben is megvan a változatosság és az új felfedezések helye.

Legyél nyitott az új technológiákra, módszerekre és megoldásokra, miközben rendszeresen felülvizsgálod a saját berögződéseidet!

Legyél hangos!

4/5 Legyél hangos!

Aprille szerint három dologra kell figyelned az üzleti kommunikáció során, ha szem előtt tartod a tantrikus filozófiát.

Az első, hogy a reménybeli ügyfeleid tudjanak a jelenlétedről, a kompetenciádról, és arról, hogy képes vagy kielégíteni a szükségleteiket.

A második, hogy a partnereid tisztában legyenek vele, hogy lelkesedéssel viszonyulsz ehhez az egészhez, és bármikor nyitott vagy a párbeszédre.

A harmadik pedig, hogy add hírül: elismered őket, örülsz nekik, és nem vagy rest az együttműködésüket díjazni.

Ellenkező esetben olyan leszel, mint aki fadarabként, némán fekszik az ágyban, miközben a párja el sem tudja képzelni, vajon mire vágyik…

Figyelj oda!

5/5 Figyelj oda!

A tantrikus szexhez elengedhetetlen a szemkontaktus.

Olyan mély kapcsolatot hív életre, mely felerősíti a tapasztalást, és még emlékezetesebbé teszi azt – a párod tehát alig várja majd, hogy ismét része lehessen a jóban.

Pont erre van szükséged, amikor ügyfelekkel és partnerekkel lépsz kapcsolatba! Hiszen azt akarod, hogy megállapítsák: még soha nem volt ilyen jó nekik senkivel.

A tantrikus szemléletnek pont ez a célja az üzleti életben, ám csak akkor érheted el, ha a korábban említett iránymutatásokat is fontolóra veszed.

Márpedig amíg azt gondolod, hogy a vállalkozói létforma unalmas, szürke, ráadásul felemészti az embert, derékba töröd a saját elképzeléseidet…