🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
4/6 Értékhatár
Hogy kiküszöböljük a nagy különbségeket, van egy értékhatár, amit ha nem is kell forintra pontosan betartani, de azt megelőzi, hogy valaki kiemelkedően drága vagy túl olcsó ajándékot kapjon.
Az is előnye ennek a gyakorlatnak, hogy a családban a gyerekeket nem halmozzuk el karácsonykor húszféle játékkal.
Ennek úgyis az a vége, hogy nem igazán értékelik egyiket sem.
5/6 Kik tartoznak bele a családba?
A szoros családon kívül persze bevesszük a partnereket, tehát az olyan barátokat és barátnőket, akik már egy ideje a család életének részei, annak ellenére, hogy még nem házasodtak be a famíliába. Én például egyszer unokatestvérem barátnőjét húztam, akivel addig csak párszor találkoztam. Egy kicsit ránéztem a közösségi média oldalaira, hogy jobban be tudjam lőni, minek örülne.
Úgy tűnt, sikeres volt az ajándékom, de a biztonság kedvéért titokban odaadtam unokatestvéremnek a blokkot, hogy ki tudják cserélni ha mégsem tetszik a lánynak amit kapott. Mivel a következő családi összejövetelen lány az ajándékom viselte, úgy látszik erre nem volt szükség, de egyébként sem sértődtem volna meg.
A mi családunkban a karácsony sosem stresszes. Előre megbeszéljük, ki milyen ételt vagy süteményt hoz, így mindenkinek csak egyféle étel sütésével vagy főzésével kell bajlódnia, nem egy hadseregnyi emberre tálalt menüsorral. Amit frissen kell fogyasztani, azt előkészítve hozzuk és helyben, együtt csináljuk meg.
Ez remekül működik hosszú évek óta, ahogy az ajándékozás is, ami szintén nagy terhet vesz le mindenkiről. Így mindenki átgondolt, ötletes és szívből adott ajándékot kap úgy, hogy közben egyikünk sem költekezik ki.
Szokás szerint a fa körül bontjuk ki egyesével az ajándékokat és mindig megpróbáljuk kitalálni, hogy ki kitől kapta. Mindig van valami meglepetés és jókat nevetünk, mikor kiderül, mennyire mellélőttünk. Idén sajnos nem találkozhatunk a járvány miatt, de így is kihozzuk a helyzetből a maximumot. Elküldjük az ajándékot, amit szenteste egy családi online találkozó keretében fogunk kibontani.