Címlap / Életmód / Család / Ez a karácsony más, mint a többi: nem...

Ez a karácsony más, mint a többi: nem utazunk haza, és ajándék sincs a fa alatt

Napközben néha kicsattanok az energiától, úgy érzem, a világot is ki tudnám forgatni a sarkaitól, majd leküzdhetetlen fáradtság tör rám, és ragacsos, hosszú álomba merülök a kanapén.

Házas férfiak és a „barátság”: négy történet, ami fáj

Heteken, talán napokon belül szülök

Egyszer valakitől azt hallottam, ő nyolc hónapig várandós volt, a kilencedik hónapban terhes, és megértem. Bár szerencsére szinte minden kellemetlen tünet elkerült eddig, mostanra én is érzem, hogy a testem a saját határait kezdi feszegetni, és lassan kimerül.

Izgatottan számolgatjuk a napokat: a 37. héttől már nem számít koraszülöttnek, még addig húzza ki, maradjon, ahol a legjobb neki, utána bármi lehet. Nézem a naptárt: ez éppen december 25. Újrafogalmazom a kívánságomat: a 37. hét, és még néhány napig bírja ki, utána bármi lehet.

Olvass még a témában

Igyekszem még befejezni a munkáimat, amiket elvállaltam az idei évre, közben már legalább negyedjére gondolom azt, hogy sikerült összepakolni a kórházi táskát, amikor mindig eszembe jut, hogy még valami kimaradt belőle, és még az ünnepekre is be kellene vásárolni. Érzem, hogy valamit le kellene adnom. Körbetelefonálom a családot, kérdezem tőlük, bánnák-e, ha idén elmaradna az ajándékozás? A gyerekek persze kapnak valamit, de nekem elég, ha látom őket, nincs szükségem semmire, és nem is érzem magamban az erőt, hogy ajándékok után rohangáljak a tömegben.

Nincs nehéz dolgom: az én oldalamon az első vagyok a generációmból, aki babát vár, gyerekrajongó családomban 15 év óta most először lesz kicsi, ha azt kérném tőlük, hogy a Holdon vacsorázzunk, valaki már a NASA-nál intézkedne, úgy be vannak zsongva.

🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

5 csillagjegy, akivel nem egyszerű a párkapcsolat
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.