Ezért olyan különlegesek a júniusban született babák

Címlap / Életmód / Család / Ezért olyan különlegesek a júniusban...

Ezért olyan különlegesek a júniusban született babák

Kedvességükkel bárkit elvarázsolnak

Igazán kedves, figyelmes és bűbájos gyermek válhat belőle, aki azonnal az ujjai köré csavar bárkit. Legyen az felnőtt, vagy más kisgyerek, könnyen a kedvében jár bárkinek. Egyáltalán nem esik a nehezére, hogy kapcsolatot teremtsen másokkal, gond nélkül barátkozik, ismerkedik, a későbbiekben pedig ugyanilyen egyszerűen merül beszélgetésekbe bárkivel. Könnyen kellemetlen helyzetbe tudja hozni a szülőket, mert még annak is képes ecsetelni a család intim titkait, akit most lát életében először. 

A hosszú és boldog házasság két titka a kutatások szerint

Kedvelik a változatosságot

A júniusi babának nem az erőssége a rendrakás, vagy éppen a kitartás, ezeket a tulajdonságait már egészen babakortól érdemes fejleszteni, támogatni. Bár úgy tűnik, figyelmesen hallgat, gondolatban sokszor már máshol jár, megfigyelhető, hogy nagyon szórakozott. Nehéz lesz rávenni, hogy valami mellett kitartson, ugyanis az érdeklődési köre szerteágazó és ez a tanulmányaira, majd a munkájára is igaz lesz.

Számára csak olyan lehetőségek jöhetnek szóba, amik kellően mozgalmasak és változatosak, valamint kevés üléssel járnak. Nagyon jól másolja környezetét, ezért szülei magatartása esetében ékes példája lehet annak, mennyire sokat számít a minta. Sokat könnyít a nevelésén, ha a szülő a lehető legtöbb dologba bevonja a júniusban született gyermeket, és közben állandóan szóval is tartja – ez utóbbi garantáltan nem lesz nehéz feladat.

Olvass még a témában

Amiről minden kutyatulajdonosnak tudnia kell: a vérzéses kullancsláz. Így mentsd megKövetkező cikkünkAmiről minden kutyatulajdonosnak tudnia kell: a vérzéses kullancsláz. Így mentsd megEgy kutya a háznál soha nem csak egy kisállat, hanem családtag – éppen ezért is olyan fontos, hogy megfelelően vigyázzunk rá, és óvjuk, ahol csak tudjuk. A legtöbb kutya a szabadban érzi magát igazán jól, a kullancsszezon idején viszont nagyon veszélyes is lehet elengedni még akár egy városi parkban is. Ezek a rovarok ugyanis…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Nyolc év után egy mondat az autópályán, ami mindent átírt
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.