Veled előfordult már, hogy egyszer csak azon kaptad magad, hogy az idő múltával jelentősen megváltozott a véleményed bizonyos dolgokról, például a barátságról? Ha visszagondolok a nagyjából tíz évvel ezelőtti időkre, azt hiszem, még azt éreztem jónak, ha minél több ember vesz körül, sok társasági eseményre szerettem járni, és mindig vágytam arra, hogy ha valamit meg szerettem volna osztani másokkal, akkor azonnal legyen is kihez szólnom. Mostanra már jóval kevesebb ember vesz körülöttem rendszeresen, de azt hiszem, nem is bánom, mert fokozatosan elkezdtem megérteni, hogy bizonyos barátságokhoz nem is érdemes ragaszkodni hosszú távon.
Nagyjából két évvel ezelőtt úgy hozta az élet, hogy teljesen otthonról kezdtem el dolgozni, ami sok szempontból megváltoztatta a mindennapjaimat. Egyrészt kihívást jelentett, hogy megtanuljam beosztani az időmet, másrészt viszont megtapasztaltam azt a szabadságot, hogy innentől kezdve nagyrészt én vagyok az, aki megszervezi a programjait, és akkor mozdulok ki, ha tényleg kedvem van hozzá. Így pedig az addig körülöttem lévő emberek közül is megszakadt a kapcsolatom néhánnyal. Talán éppen azért, mert úgy érzem, időközben megtanultam, mikor érdemes ragaszkodni egy barátsághoz.
Karmikus visszatérés: 4 csillagjegy, akinél megszólal a múlt
Nem mindegy, hogyan álltok egymás hibáihoz
Életünk során mindannyian követünk el kisebb-nagyobb hibákat, és ekkor derül ki a leginkább, hogy kik azok, akikre valóban számíthatunk. Mindig örültem neki, hogy ha bármilyen problémám volt, amiről beszélni is szerettem volna, azt egyből elmondhattam egy barátomnak. Viszont sokkal több időbe telt megértenem, hogy legalább ilyen fontos az is, hogy akire számíthatok, az engem is bátran kereshessen, és az se zavarja, ha én is érdeklődök a hogylétéről.
Azóta is úgy vélem, hogy ha egy barátod akkor is szívesen meghallgat, ha éppen nem csak jó dolgok történnek veled és vele sem, amit ő is megoszt veled, majd nem is ítélkezik feletted, akkor bizony megéri odafigyelni rá.