A tűz jegyűek otthona

A tűz jegyűek otthona

Címlap / Életmód / Ezotéria / A tűz jegyűek otthona

Sorozatunk folytatódik és bemutatjuk, milyen otthon illik leginkább a tűz jegyűekhez. Amennyiben a Kosok, az Oroszlánok, illetve a Nyilasok népes táborát erősíted, megtudhatod, hogyan is rendezd be álmaid lakását!

Tűz jegyűek általában

A tűz jegyűek –ahogy azt a nevük is mutatja- meglehetősen lobbanékonyak, és ez határozza meg életük szinte minden területét. Nem szeretik az állóvizet, mindig kell valamit csinálniuk, hogy úgy érezzék, elemükben vannak.
Gyakran kerülnek konfliktushelyzetekben, és valójában szeretik is azokat. Mindig a vezető szerepre törekszenek, ez ügyben bármit képesek megtenni. Szorgalmasak, éles eszűek, mindig hajtja őket egyfajta cselekvési vágy, bármi is legyen az.

Kos jellemzői

A Kos bátor, vakmerő és céltudatos. Egészséges önértékeléssel rendelkezik, az összes jegy közül ő a legerősebb egyéniségű. Elegáns, karizmatikus, aki a felszínen talán kissé túl keménynek tűnhet, viszont azok, akik mélyebben ismerik, tudják, szíve vajból van, és bármikor lehet számítani rá.
Mindig tudja, hogy mit akar, valamint hogy milyen lépéseket kell, hogy megtegyen céljai eléréséhez. Családját minden áron védelmezi, rendkívül jó házastárs és szülő is egyben.

Kos otthona

Mivel a Kos gyakran megy fejjel a falnak, általában alapos tervezés nélkül álmodja meg otthonát, így kissé olyan hatást kelt, mintha befejezetlen maradt volna. Sokszor káosz uralkodik náluk, így nem ritka, hogy nem találja meg a szükséges dolgokat.
Ha teheti, nem sokat tartózkodik lakásában, így nem is mindig zavarja, ha nincs ideje kicsinosítani azt. Kiegészítőket, dekorációkat nem nagyon találni nála, így néha ürességérzésünk is van náluk.

Oroszlán jellemzői

Ahogy az összes föld jegyű, ők is szeretnek irányítani, viszont inkább másokat, mint önmagukat. Szeretik a csillogást, a hivalgást, így ha a társadalmi létrán feljebb kerül, akkor azt szereti is a külvilágnak mutatni. Szereti, ha felnéznek rá, így gyakran jelennek meg márkás ruhákban, és impozáns autókban.
Kívülről erősnek látszanak, de míg a Kosok valójában azok, addig az Oroszlánok csak az érzékenységét palástolják Éppen ezért nagyon sértődékenyek és hiúak, viszont jó oldaluk, hogy ez hamar el is illan.

Oroszlán otthona

Az Oroszlán szeret kérkedni rangjával, így otthona általában királyi pompában ragyog. Ha megtehetné, minden kiegészítő, tükörkeret aranyból lenne nála, viszont amennyiben nem telik rá, szívesen helyettesíti a csillogását hasonló árnyalatokkal.
Inkább törekszik a pompára, mint a kényelemre, ezért a legmodernebb bútorokkal és kiegészítőkkel rakja tele lakását. Mint az állatok királya, szereti „alattvalóit” szemmel tartani, így otthonát gyakran rendezi be szafari stílusban.

Nyilas jellemzői

A Nyilas kissé kilóg a tűz jegyűek közül, ugyanis rájuk kevésbé jellemző az uralkodni vágyás, inkább a tartalmas és eseménydús élet vezérli őket. Ezért nem nagyon tud megmaradni egy helyen, mert fél, hogy lemarad valamiről.
Folyton egy újabb kalandon töri a fejét, mivel új tapasztalatokat akar szerezni, ami által fejlődhet. Mivel ilyen nagy a tanulás utáni vágya, mindig többet akar, így sosem elégedett önmagával, ennek ellenére optimizmusa sohasem hagyja el.

Nyilas otthona

Mivel utálja a bezártságot, szüksége van nagy, tágas terekre. Gyakran nem is használ sok bútort, csak hogy levegősebb legyen körülötte a szoba. Nagy természetszeretete miatt a városi életmód helyett inkább a vidékit választja, ahol sokat lehet a kertben, a szabad levegőn. Imádja a fából készült bútorokat, és a rusztikus berendezési stílust, ami valójában a föld jegyűekre jellemző, ezért is kakukktojás a tüzek között.Tudd, lakhelyed sok mindent elárul rólad. Akkor választottál jól, ha otthonod teljes egészében téged tükröz.

VIDEO Van egy sminktrükk, amitől nagyobb és igézőbb lesz a szemed

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!