A magányos karácsony sohasem könnyű. Idén nemcsak azoknak kell megtapasztalniuk majd, akiknek valóban nincs családjuk, hanem mindenkinek, aki felelősen gondolkodik és szeretné biztonságban tudni a szeretteit. Távol álljon tőlem, hogy egyik helyzetet a másikhoz hasonlítsam, hiszen mindkettő embert próbáló, de kétségtelen, hogy a vírus miatt idén még többen töltik egyedül a karácsonyt, mint a korábbi években.
Az én családom vidéken lakik, a szüleim idősek, a testvérem gyerekei pedig még kicsik, így sajnos nem kockáztathatunk. Már most készítem magam arra, hogy – persze a Skype-olás után – egyedül töltöm a Szentestét. De azt is megfogadtam, hogy nem adom át magam az önsajnálatnak. Hálás vagyok, hogy a szeretteim jól vannak és egészségesek. Egyszer – remélhetőleg jóval hamarabb, mint jövő karácsony – majd együtt nevetünk ezen az egészen abszurd 2020-as éven, ami még a közös ünneplést is elvette tőlünk.
Amíg arra várunk, hogy az életünk újra közelítsen a normálishoz, addig is itt van tőlem néhány apró tipp, hogy hogyan éljük túl – együtt – a magányos karácsonyt: Olvass még a témában
A sötét oldalad vagy a szupererőd hatalmasabb? Derítsd ki, milyen vagy legbelül!
„Megbocsátottam, de hiba volt” – A különbség a jó és a rossz félrelépő között
Álmomban van egy másik életem – a pszichológusok szerint ez nem véletlen
Rostos keksz, proteinpuding, energiaszelet: egészséges választás vagy csak jól csomagolt ígéret?
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






