„Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.” – Albert Einstein
„Akiből sugárzik a harmónia, azt sokan szeretik. Lelked szüntelen adásban van. A tested, a bőröd, a szemed is. Sugárzol, és a sugárzásod vonz és taszít. Be tudod vonzani magadhoz a másikat, és el is tudod taszítani. Foglalkozz egy kicsit többet magaddal – a lelkeddel.” – Müller Péter
„Jónak lenni annyi, mint harmóniában lenni önmagunkkal.” – Oscar Wilde
Olvass még a témában
„Minden emberben benne van az isteni szikra. A lelki érettség foka dönti el, mikor kezdünk kutatni rejtett énünk után. Az, aki nem a saját útját járja, előbb-utóbb megbetegszik, hiszen minden fizikai fájdalom, rossz érzés üzenet a lelkünktől. (…) A lényeg, hogy azzal foglalkozz, ami Te vagy, találd meg az életben a megfelelő segítőtársakat, és teremtsd meg a belső harmóniádat. Csak ez számít, semmi más.” – Szepes Mária
„A harmónia a Szeretet másik neve – mert ez az egyetlen olyan létállapot, ahol a másikkal zavartalanul összerezgek: mindketten úgy vagyunk együtt, hogy ugyanakkor önmagunk is vagyunk.” – Müller Péter
„A boldogságnak nincs köze ranghoz és vagyonhoz: egyszerűen csak harmónia dolga.” – Lao-ce
„Amikor lelkünk és énünk harmóniában él egymással, egész lényünk nyugalmat sugároz. A lélek szavak nélkül is tudja, amit az „én” szavakkal sem tud kifejezni.” – Hioszi Tatiosz
„Csak saját magammal kell összhangba kerülnöm, annak örülnöm, ami belőlem való, akkor ezt a boldogító harmóniát olyan erőnek fogom érezni, amely önmagában elegendő, de kifelé is sugárzik.” – Anselm Grün
„Az embernek harmóniában kell élnie önnön természetével. Ehhez előbb meg kell ismernie önmagát, majd a felismert igazságokhoz kell igazítania az életét. Mit szólna például egy vegetáriánus tigrishez? Nyilván azt mondaná, hogy csapnivaló egy tigris ez.” – Carl Gustav Jung
„A harmónia nem halálos nyugalmat jelent, hanem olyan összhangzatot, ahol végre minden a helyén van. Szép – és nem csúnya. Igaz – és nem hamis. Jó – és nem rossz. Boldog – és nem boldogtalan. Mindenki sejti és lelke mélyén tudja, hogy van a lényének egy eszményi állapota, egy Örök Emberi szép arca, s amíg azt nem valósítja meg, amíg rögeszmék után rohan, addig boldog nem lehet, mert tartozik – tartozik önmagának. És másoknak is.” – Müller Péter
„Maradj önmagad, keresd a harmóniát, a tökéleteset, így nem okozhatsz másoknak se karcolást, se sebeket.” – Nyertes Zsuzsa
„Ha harmóniában akarod élni az életed, teremts harmóniát a gondolataidban is!” – James Van Praagh
