🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/5 Kik lesznek jelen a koronázáson?
II. Erzsébet királynő koronázásán több, mint 8000 vendég vett részt, III. Károly királyé azonban várhatóan jóval kisebb lesz, és körülbelül 2000 méltóság lesz jelen. Köztük lesznek a királyi család tagjai, a parlament és az egyház képviselői, valamint a Nemzetközösség és a világ prominens politikusai. Amit pedig talán a legnagyobb meglepetés lehet, hogy a nemrég a botránykönyvével a figyelem középpontjába kerülő Harry herceg és felesége, Meghan Markle vajon részt vesz-e a szertartáson.
5/5 Élőben is közvetítik a szertartást?
Ha csak abból indulunk ki, hogy a történelemben elsőként III. Károly király trónra lépési tanácskozását közvetítették a televízióban, szinte biztos, hogy a koronázását is közvetítik majd élőben. II. Erzsébet királynő koronázását, amely a maga nemében az első tévében közvetített szertartás volt, becslések szerint annak idején 27 millió néző látta az Egyesült Királyságban - ez a szám most könnyen megugorhat, és szinte biztos, hogy ha szeretnénk, idehaza mi el tudjuk majd érni a közvetítést.