Ennek hátterében a hétköznapi gondok éppúgy állhatnak, mint az egyéni, hormonális változások. Utóbbi nem csupán havi szinten változik, alkalmazkodva a nők természetes ciklusához, hanem az évek múlásával, természetesen is átalakul. A társadalom hajlamos túlértékelni a libidót, a spontán vágyat, ami csak úgy random jelentkezik a filmekben, és persze záros időn belül célt is ér. A valóság azonban nagyon más…
A libidót gyakran természetesnek, magától értetődőnek veszik az emberek, pedig valójában mind a spontán vágy, mind a reszponzív vágy folytonos változásban van.
Tovább nehezíti a dolgok elemzését, hogy még a szakértők szerint sincs olyan, hogy „normális szintű libidó”, mert teljesen egyén- és helyzetfüggő, mi számít általánosnak. „A libidó ugyanolyan dinamikus, mint minden személy, aki tapasztalja” – mondta Laurie Mintz szexuál pszichológus. Hozzátette azt is, nincs baj akkor sem, ha nem minden esetben ébred fel a libidónk.
Mintz szerint „a libidó mértéke kapcsolatos a mentális állapottal, az egészséggel, de hormonális és pszichológiai összetevői is vannak”. A jó hír az, hogy számos téren hatást tudunk gyakorolni a vágyainkra. Élhetünk, táplálkozhatunk egészségen, megtanulhatjuk levezetni a stresszt. Ideje rendszeresen mozogni és az önkielégítésre sem kell nemet mondani, ugyanis a szakértők szerint ezek szintén képesek növelni a vágyainkat. Olvass még a témában
„Minden helyzetre volt valami kifogása” – amikor a férfi az örök áldozat
„Engedje mindenhova és ne pofázzon vissza” Férfiak undorító kommentjei egy női robot bemutatója alatt
„A közöny az utolsó szeg a házasság koporsójában” – mikor tudtad, hogy a házasságodnak annyi?
„Nem bírtam nézni a vicces zoknijait” – A legpitibb indokok, amikért pasikkal szakítottak nők

Így változik a libidó az évek múlásával
A libidó mértéke hasonlónak tűnik az azonos korú emberek esetében, ami nem véletlen. Általában ezek a személyek közel azonos testi-lelki változásokon mennek át, úgy mint a menopauza, vagy éppen a gyermekvállalással járó változások. Mit várhatsz az évek múlásával?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






