Ez a felismerés nem egy nagy drámai pillanat volt. Inkább sok apró repedés a páncélomon. Amikor rájöttem, hogy nem tudok igazán pihenni. Hogy akkor is tervezek, amikor már semmi értelme. Hogy nem az zavar, ha valami rosszul alakul, hanem az, ha nem én számoltam vele előre. És végül, hogy a kontroll valójában nem megnyugtat, hanem fáraszt. Egy nehéz, súlyos páncél, ami elnyomja a tagjaim, és miközben azt hiszem, hogy védelmet ad, valójában csak elzár a többiektől.
Kilépni ebből a páncélból nem valami nagy és látványos tett volt, és még a mai napig is küzdök azzal, hogy elengedjek dolgokat, amikre nincs valódi ráhatásom.
De szépen lassan elkezdtem elfogadni, hogy nem tarthatok mindent kézben. Hogy nem lehet mindenre válaszom. És hogy ha beengedek valakit, akkor igen, azzal talán megkockáztatom, hogy fájdalmat okoz – de ha mindenkit kizárok, azzal bizonyosan egy magányos életre ítélem magam.
A páncélom egyszer megmentett. Segített magam mögött hagyni a gyerekkort, amikor kiszolgáltatott voltam, és ezért hálás vagyok neki. De ma már tudom, hogy csak azért, mert keresztülvitt egy csatán, nem akarok egész életemben benne élni. Olvass még a témában
Következő cikkünk10 pozitív megerősítés, hogy egész nap jó energia kísérjenAmikor a reggelek sietéssel és stresszel kezdődnek, olykor nehéz megtalálni a naphoz szükséges pozitív energiát. Sokan nem is sejtik, hogy néhány egyszerű, pozitív megerősítés micsoda erőt adhat, hogy már az első percekben hatékonyan induljon a nap. Minden egyes napunk gondolatok ezreiből áll. Ezek az apró gondolatok…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
