Hiszékenyek vagyunk
Elhisszük azt, hogy minél többet dolgozunk, annál jobban fogunk élni. Emiatt szinte licitálunk arra, hogy ki a legelfoglaltabb.
Miért? Mert az, aki elfoglalt, az fontos ember, így sikeres is. Ehhez mára még az is hozzácsapódik, hogy a közösségi oldalakon „dicsekszünk” elért eredményeinkkel, felnagyítjuk azt, learatva ezzel a plusz babért.
Gyakorlatilag egymást katalizáljuk a „mit értem el eddig, amit magamnak köszönhetek” nevű játékkal. Olvass még a témában
„Pékségem van, állandóan izzadt lisztes vagyok” – Mi az a szakma, amit idealizálunk, pedig nem is élvezetes?
„Nem jött be dolgozni, majd másnap azt mondta, hogy azért, mert eltévedt.” Munkatársak, akikre mindig emlékezni fogsz
„Anyámnak 3 munkahelye volt” – A nők nem férfiasodnak, hanem túlélő üzemmódban vannak
Egy nő ne akarjon túl sokat?! Attól, hogy nő vagyok, még kérhetek pénzt a munkámért
Így a rejtett és kimondott vágyak apró lépésekkel nőnek a végtelenbe, egymást túllicitálva: csak ezt szeretném megélni, csak ezt az apróságot szeretném magaménak tudni, mert megérdemlem(!), hiszen annyit teszek érte.
Ezek valóban kis dolgok, ám erőn felüliek, és nem adnak mély, hosszan tartó élményt – azaz boldogságot.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






