Időhiány: ezért nem tudsz szabadulni a mókuskerékből

Időhiány: ezért nem tudsz szabadulni a mókuskerékből

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Időhiány: ezért nem tudsz szabadulni a mókuskerékből

Mindenki rohan. Soha, semmire nincs idő. Valójában pont arra nincs, amire kellene. Nincs idő a családra, nincs idő a lazításra. Egy mókuskerékben vagyunk.

Az elméletek

A tudósok szerint a japán cunamikatasztrófa óta a Föld tengelye elmozdult.

A chilei rengés óta pedig úgy vélik, hogy gyorsul a Föld, ezzel együtt pedig a napok is rövidülnek. Kicsivel, de rövidebbek.

Ez a elmélet nem tesz jót senkinek, főleg a katasztrófa-elmélet gyártóknak, akik már tovább is gondolták a dolgot, és összeesküvés-elméletekbe ágyazva azt hirdetik, hogy valójában már nem 24 óra egy nap, hanem csak tizenvalahány.

De legalább van mire fogni azt, hogy miért nincs időnk mindenre. Számos tudományos teória, pszichológiai magyarázat van, melyek nem hozzák a várt eredményt, a változást. Magyarázat van, megoldást viszont egyik elmélet sem nyújt.

Tehát megállapítható, hogy az elméletek nagy része értelmetlen magyarázkodás

Mi mindenre kell az idő?

Kell arra, hogy törődjünk családunkkal. Kell arra is, hogy fenn tudjuk tartani magunkat, tehát a munkára. Kell arra, hogy aludjunk.

Aztán számos más dologra is, például arra, hogy esetleg elmenjünk szűrővizsgálatra… mert nincs időnk figyelni testünk rezdüléseire.

Nincs időnk egészségesen táplálkozni, mely bizony nem csak hosszú, hanem rövid távon is kihat életünkre.

Sőt, még arra sincs időnk, hogy egy másik embert kellőképp megismerjünk és szerelmesek legyünk. Nem ismerjük szüleinket, gyerekeinket.

Az ördögi kör pedig úgy néz ki, hogy azért élünk, hogy dolgozzunk, hiszen a munka teszi lehetővé azt, hogy életben maradjunk – tehát, semmi másra nem marad idő…

Mára minden munka lett

A gyerek, az öreg szülő, a kutya, még a testmozgásban is a hatékonyságot keressük, nem az örömöt.  Tehát megállapítható, hogy nincs időnk élni.

Miért? Mert olyan mennyiségű információt kapunk a média által a külvilágtól, ami megterhelő, hiszen minden újabb információ valamihez kapcsolódik, ami problémát jelent, fejtörésre kényszerít.

Agyunk – és lelkünk – mindig lefoglalt, leterhelt.

Minőségi pihenésre nincs idő, hiszen ki teheti meg azt, hogy az optimális mennyiségű, azaz az egyhuzamban három hétnyi szabadságot eltöltse egy olyan helyen, ami kizökkenti a mókuskerékből.

A fáradtság, a „mindent munkaként élünk meg” létforma szükségszerűen kirekeszti a valódi világ valódi szépségeit.

Mindent pótolunk és mindent másra bízunk

Másra bízzuk egészségünk megőrzését, hiszen a szakember jobban tudja. Igen. Ám ő csak felületesen ismer minket, életünk egy szakaszát.

Így viszont elég nagy a hibalehetőség, még akkor is, ha zseni az illető.

Másra bízzuk az élelem megtermelését, és elhisszük, hogy ez időben és egészségileg is előnyös nekünk – több időnk lesz másra. De tudjuk, hogy nem így van.

Szeretetigényünket is képesek vagyunk pótolni. Csokival, megalkuvó és ezáltal káros kapcsolatokkal, egy új ruhával, vagy épp a stresszlevezető tombolás közepette egy másik, szeretetre vágyó emberrel.

Pótoljuk az anyát a bébicsősszel, a szinglik a társat egy házi kedvenccel, az érintés gyógyító erejét egy plüssel vagy egy divatmasszázzsal.

Hiszékenyek vagyunk

Elhisszük azt, hogy minél többet dolgozunk, annál jobban fogunk élni. Emiatt szinte licitálunk arra, hogy ki a legelfoglaltabb.

Miért? Mert az, aki elfoglalt, az fontos ember, így sikeres is. Ehhez mára még az is hozzácsapódik, hogy a közösségi oldalakon „dicsekszünk” elért eredményeinkkel, felnagyítjuk azt, learatva ezzel a plusz babért.

Gyakorlatilag egymást katalizáljuk a „mit értem el eddig, amit magamnak köszönhetek” nevű játékkal.

Így a rejtett és kimondott vágyak apró lépésekkel nőnek a végtelenbe, egymást túllicitálva: csak ezt szeretném megélni, csak ezt az apróságot szeretném magaménak tudni, mert megérdemlem(!), hiszen annyit teszek érte.

Ezek valóban kis dolgok, ám erőn felüliek, és nem adnak mély, hosszan tartó élményt – azaz boldogságot.

Mert megérdemled…

Van az a nézet, hogy add meg magadnak, ami jár (mások és az elvárások szerint), azt a pici luxust. Hiszen kell valami, ami boldoggá tesz.

Eközben a valódi boldogságban való elmélyülés idő hiányában elmarad. Ez nem értékrendi kérdés, hanem hiúsági és önbecsülésbeli kérdés.

Tehát, valóban azt kapod, amit megérdemelsz. Csak azzal nem vagy tisztában, hogy miért és mi ellen dolgoztál annyit, erőn felül… az időd pedig eközben csak fogy

VIDEO Melyik színt utálod a legjobban?

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!